Jump to content

Százezer felvételiző, egyetlen slágerszak

2017. 03. 31. 13:00

A korábbi évek adataihoz hasonlóan, a bevezetett módosítások ellenére közel 106 ezer diák nyújtotta be felvételi jelentkezését valamilyen felsőoktatási intézménybe. Az idei év slágerszakja egészen más lett, mint eddig.

A főiskolása jelentkezők száma már 2014 óta 105 ezer és 111 ezer között mozog. Ez éves lebontásban annyit tesz, hogy 2014-ben több mint 106 ezren, 2015-ben csaknem 105 ezren, tavaly pedig megközelítőleg 111 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. 

A jelentkezők közül a legtöbben, mintegy 71 ezer diák alapképzésre adott be kérelmet, őket követi az osztatlan mesterképzés csaknem 12 ezer jelentkezővel. A felsőoktatási szakképzés, és a mesterképzés most nem annyira népszerű.

145 ezer szak

Állami ösztöndíjas képzésre több mint 91 ezren jelentkeztek, önköltséges képzést mintegy 15 ezren, és közel 145 ezer szakot jelöltek meg. Az abszolút favoritok között a gazdaságtudományok voltak, ezt követi a pedagógusképzés, a műszaki képzések, az orvos- és egészségtudomány, illetve az informatika.

A pedagógusképzésre idén többen jelentkeztek, mint tavaly. A műszaki területen csökkenés látható, s bár az informatikai területen van bővülés, lényegi javulás ezeken és a természettudományos képzésben egyelőre nem történt, a közeljövőben programok indulhatnak a helyzet javítására.

Nőtt az óvodapedagógus képzésre jelentkezők száma

A legnépszerűbb alapképzés a gazdálkodás és menedzsment volt, amelyet a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus, az ápolás és betegápolás és a gépészmérnök szak követett. Osztatlan tanárképzésben szintén többen tanulnának, ami az államtitkár szerint azt jelzi, helyes döntés volt a tanárképzés átalakítása is.

Duális képzést a következő tanévben 24 felsőoktatási intézmény indít 625 cég mint duális szakmai gyakorlóhely közreműködésével. Az oktatási államtitkár elmondta, hogy a legtöbben az ELTE-re jelentkeztek, majd a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem következik. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke arról beszélt, hogy a leggyorsabb jelentkezőnek mindössze 6 percre volt szüksége kérelme kitöltéséhez. A jelentkezők átlagéletkora 24 év, a legidősebb közülük 75 éves.

 

 

(Forrás: marmalade.hu;MTI | Fotó: pexels.com)