Jump to content

A legsikeresebb anyukák I.

2014. 05. 14. 12:11

Nem feltétlenül akadályozza a karriert, ha egy hölgy otthon is helytáll, egy, vagy akár több gyermeket nevelve. 20 példával is tudunk szolgálni, tíz-tíz édesanya üzletasszonyt két részletben bemutatva.

Sandra Bullock (1 gyermek)

Hollywood egyik legintelligensebb színésznője és producere olyan filmek révén, mint a Gravity, a Szív bajnokai és az Ütközések, ma már több mint 150 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.

 

Christiane Amanpour (1 gyermek) 

A CNN brit-iráni nemzetiségű tudósítója a földkerekség egyik leginkább elismert újságírója. Egy sor háborús övezetben járt már, a fogságban lévő újságírók kiszabadítása mellett kampányolva, miközben a világ számtalan vezetőjét kapta már mikrofonvégre.

 

Mary Barra (2 gyermek)

A General Motors elnök-vezérigazgatójának januári kinevezése óta máris le kellett vezényelnie a cége által gyártott 2,6 millió autó visszahívását.

Beyonce (1 gyermek)

A színészként és mogulként is aposztrofált énekest anyává válása nem lassította le. A Grammy-díjjal elismert legújabb, „Beyoncé” című lemezéből a piacra dobást követő huszonnégy órában félmillió darab fogyott.

Safra Catz (2 gyermek)

Az Oracle Izraelben született, gyermekkorában Bostonba került társelnöke és pénzügyi igazgatója nevéhez a CNN szerint hét olyan üzletkötés is fűződik, melyek összértéke 5 milliárd dollárra tehető.

Melinda Gates (3 gyermek)

A 18 éves Jennifer, a 15 éves Rory és a 12 éves Phoebe mellett jut arra ideje, hogy a férjével, a világ leggazdagabb emberével, Bill Gates-szel közösen létrehozott alapítványt társalapítóként és társelnökként menedzselje. Egyik célja, hogy elérje, a nők többet foglalkozzanak a testükkel, emellett azon munkálkodik, hogy a fejlődő országokban élő hölgyek is hozzájuthassanak a fogamzásgátlókhoz.

Kirsten Gillibrand (2 gyermek)

Az amerikai szenátusban ülő azon két hölgy egyike, akik gyermekei még kiskorúak, Theodore 10, Henry 5 éves. Ez mégsem akadályozta abban, hogy a nevéhez fűződjék a Stock Act, ami eltiltotta a kongresszusi képviselőket a bennfentes részvénykereskedelemtől.

Sri Mulyani Indrawati (3 gyermek)

Indonézia korábbi pénzügyminisztere ma ügyvezető igazgatóként a Világbank 70 országban folyó tevékenységét felügyeli. Nem csoda, hogy a Forbes amerikai magazin legbefolyásosabb hölgyekről készített listáján is szerepel.

Laurene Powell Jobs (3 gyermek)

Steve Jobs özvegyeként több mint 13 milliárd dollárt örökölt az Apple alapítójától, aminek befektetésével ma a Disney legnagyobb részvényese. Ám nemcsak beleült a készbe, hiszen ő is elvégezte az MBA mesterképzőt, alapítványán, az Emerson Collective-n keresztül pedig világszerte harcol az oktatás reformjáért.

Marianne Lake (1 gyermek)

A JP Morgan Chase & Co. 2013 elején kinevezett alelnöke és pénzügyi vezetője a Wall Street egyik legbefolyásosabb üzletasszonya. Egyik interjújában úgy fogalmazott, hogy a fia a prioritása, de szerinte dolgozó nőként jobb édesanya tud lenni, mint háztartásbeliként, ami fordítva is működik, vagyis a munkájában is azért jobb, mert egyúttal anyuka.

(Fotók: Business Insider)