Jump to content

Autóipar – vezetnek a nők!

2014. 04. 16. 12:48

Előző cikkünkben olyan férfias iparágakat vettünk sorra, ahol női vezetők teljesítenek sikeresen. Most utánajárunk annak, hogyan teljesítenek a hölgyek az egyik legférfiasabbnak mondott területen: az autóiparban.

Az utóbbi időben egyre több női vezetőt találunk nem hagyományosan nőiesnek mondott iparágakban. Az alábbiakban néhány sikeres női vezetőt kérdeztünk az autógyártás területéről, napi kihívásaikról.

Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária Marketing igazgatója
- Bár egy autómárka képviselete kimondottan férfias munkahelynek tűnik, a Volvo-nál a kollégák fele – még a vezetőségben is – nő. Persze a márkakereskedők, a kereskedésekben dolgozó értékesítők 99%-a férfi, így egy kereskedői konferencián előfordul, hogy a hallgatóság 30 férfiból és két nőből áll. – avat be minket Andrea. 

- Azt tapasztaltam, hogy a férfikollégák nyitottabbak és elfogadóbbak, ha a nők nem akarnak férfiasabbak lenni náluk, ha sokat mosolygunk, miközben észérvekkel próbáljuk meggyőzni őket. Szeretik a nőiességüket vállaló nőket, de tudni kell a határt a még elegáns és a már közönséges öltözet/viselkedés között! 
Az autós szakmában évekkel ezelőtt még nem volt ritka, hogy hátrány is érte a helytállni akaró női szakembereket.
- 20 évvel ezelőtt – még egy másik autóscégnél – belefutottam olyan szituációba, amikor a férfi kollégám kikérte magának, hogy egy nő ne mondja meg neki, mit csináljon. A megbeszélés után kisírtam magam a mosdóban, aztán később ezzel a kollégával alakult ki az egyik legjobb kapcsolatom a cégnél.
Andrea szerint az “érzékenységből” sokszor előnyt is kovácsolhatunk, mi több, sorsdöntő lehet egy döntés meghozatalakor. "Mi, nők általában sokkal érzékenyebbek vagyunk. Viszont cserébe az is igaz, hogy sokszor olyat is észreveszünk, ami a férfiak szemében láthatatlan marad.” A kulturális különbségek tekintetében is megmutatkoznak, hogyan viszonyulnak a nőkhöz Magyarországon kívül.
- Volt idő, amikor a dél-kelet-európai országok PR koordinálása is hozzám tartozott. Ha elutaztam Zágrábba, és kezdeményeztem a főszerkesztőnél, hogy találkozzunk egy étteremben, akkor hiába voltam én a meghívó, nem engedett fizetni. Éreztem, hogy komolyan megsértődött volna, ha ragaszkodom ahhoz, hogy én fizessek. Arra is figyelni kell, hogy ne sértsük meg férfiasságukat.

Siposné Tamás Krisztina, a Peugeot Hungária Kommunikációs felelőse
- Mivel engem édesapám nevelt fel, ezért gyerekkorom óta különös vonzalmat érzek a férfias foglalkozások, például a férfiak privilégiumát jelentő autós szakma iránt. - kezdi Krisztina. 

- Racionálisnak tartom magam, élek halok a logikáért. Szeretem a szakmai vitákat és elvárom az építő kritikát, a szó pozitív értelmében. Nagyon határozott vagyok, és gyors. Nagyok az elvárásaim másokkal szemben, de soha nem várok el többet, mint amit én magam teljesíteni tudnék. Sohasem éreztem, hogy bármiben kevesebbet teljesítenék, mint bármely férfi kollégám, éveken keresztül mégis sokkal kevesebbet feltételeztek rólam, ahogy a kolléganőimről is.

Ennek ellenére Krisztina nagyon szereti a céget, ahol dolgozik.
- Szó sincs arról, hogy vállalatunk nem becsülné a női munkaerőt. Sőt, éppen ellenkezőleg! Alapvető problémának azt a sztereotípiát látom, hogy egy férfi "vezetésre született". Ha egy férfi határozott, akkor jó vezetőnek tartják. Ha egy nő karakán, akkor biztosan ragasztanak rá még néhány negatív jelzőt is. Sárkány, kibírhatatlan, még sorolhatnám. És a kedvencem: “fontosabb a karrierje, mint a családja!” Ilyen közegben nem egyszerű nekünk nőknek „labdába rúgni”.
Arra azonban felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt években sokat változott a helyzet.
- Igazolódni látszik, hogy kitartással, szorgalommal, szakmai hozzáértéssel és a kollégák iránt tanúsított tisztelettel igenis ki tudjuk vívni a kollégák megbecsülését. A nők és a férfiak oly sokban különböznek. Ezeket a különbségeket kell nekünk női vezetőknek előnnyé kovácsolnunk.
Krisztina néhány jó tanáccsal is ellát minket: "Bízzunk magukban! Dolgozzunk keményen, képezzük magukat folyamatosan! Ne féljünk véleményt formálni, ugyanakkor ne csak arra figyeljünk, hogy mit mondunk, hanem az is, hogyan mondjuk. Ne várjunk arra, hogy kiváló képességeinket automatikusan elismerik, jelezzük mi magunk, hogy van bennük ambíció, hogy ha adódik lehetőség, szívesen meglépnének egy magasabb lépcsőt! A legfontosabb azonban az, hogy bár a férfiak játékszabályai szerint játszunk, maradjunk mindig nőiesek és ápoljuk azokat a női praktikákat, rafinériákat, melyekkel a férfiakat azért még mindig képesek vagyunk az ujjaink közé csavarni! :) " 

 

(Fotó: drive.com.au)