Jump to content

Modern kommunák

2014. 05. 12. 11:48

Mit tehet az ember, ha egyedülálló szülőként, vagy nyugdíjasként nem engedhet meg magának egy önálló, saját lakást? Nos, manapság egyre több ember költözik, az egyetemistákhoz hasonlóan, közös albérletbe, ahol a saját szobákon kívül a közösségi tereket mindenki használhatja.

Marlon Linneman barátnőjével való szakítás után öt éves kisfiával új lakást keresett magának. Továbbra is családos lakóövezetben szeretett volna lakni, ám két hónapnyi keresgélés után sem jutott semmire. Nem is csoda, Amszterdamban kevés a szabad lakás, az árak viszont az egekbe szöktek. Végül egészen véletlenül rátalált a Szülők Házára.

A közösségi lakóhely tavaly augusztusban nyílt, átmeneti otthont kínálva egyedülálló szülők számára akár egy teljes évre, amíg más megoldást nem találnak. A házban 600 euróba (180 ezer forintba) kerül egy hónapnyi lakhatás. A lakóknak saját részlege van hálószobával és fürdőszobával, de a többi helységen, nappalin, konyhán, kerten és a tetőteraszon, osztoznak egymással.

Ahogy növekszik a válások, és vele párhuzamosan a nehéz helyzetbe jutott egyedülálló szülők száma, úgy lesz egyre nagyobb igény ezekre a kommunális lakóhelyekre, állítja Jan Latten, az Amsterdami Egyetem professzora. Az egyedülállók számának növekede, akik között nyugdíjjast ugyanúgy meg lehet találni, mint huszonéveseket, végül a megosztott lakóközösségek kialakulásához vezetett. Sok mindenki választja ezt a megoldást akár gazdasági okokból, akár azért, mert nem szeretne teljesen egyedül élni.

A közös albérletek sem kizárólag az egyetemistákra jellemzők már manapság, állítja az Easyroommate.com weboldal igazgatója. Ez a módszer egy kiváló költségkímélő megoldás azok számára, akik a magas árak miatt kiszorultak az ingatlanpiacról. A közös bérlemény azoknak a fiatal munkanélkülieknek is megoldást kínál, akik a hétvégét a szüleik házában töltik, hétköznap pedig a városba járnak be munkát keresni.

A bumeráng-gyerekek száma is megduplázódott az elmúlt években. Ők azok a fiatalok, akik visszaköltöznek a szülői házba, miután befejezték egy másik városban, vagy országban a tanulmányaikat, vagy ha zátonyra futott a kapcsolatuk a párjukkal.

-Régebben az emberek megházasodtak és elköltöztek otthonról. Akkoriban ez örökre szólt. Ma már ez nem így megy.- állítja Latten.

De nem csak a fiatalok, hanem a nyugdíjjasok is rászorulnak a közösségi lakóhelyekre, miután kevéske pénzükből képtelenek tovább fedezni az egyre növekvő költségeiket. Az elmúlt években 60%-kal megnőtt azoknak az idősebb embereknek a száma, akik az Easyroommate.com-on keresztül próbáltak lakótársat keresni maguknak.

De sokaknak be is jön ez az életstílus. A 37 éves Gichena Chacha nyolc éve él ilyen közösségekben.

-Szeretem ezt a kommunális életet. Nálunk otthon, Kenyában ez teljesen természetesnek számít. Néhány évvel ezelőtt szobát kaptam egy 75 éves holland úr házában takarításért cserébe. Aztán szép lassan rájöttem, hogy igazából csak társaságra vágyott. Nem volt jóban a saját családjával, és kellett neki valaki, akivel heti kétszer egy kávé mellett elbeszélgethet az életről. Mesélt a második világháborúról, meg az európai klasszikus zenéről, amiről én semmit sem tudtam.

A 67 éves Peter Bakker ezzel szemben nem anyagi megfontolásból döntött a közösségi lakóhely mellett, hanem mert tetszik neki ez a stílusú életmód.

-Szorosabb kapcsolatot akartam a szomszédaimmal. Szerintem egy kis család túlságosan kevés emberből áll. A lakóközösség kommunája olyasmi, mint a régi idők törzsei, vagy a kis faluk lakói, annyi különbséggel, hogy itt viszont meghatározhatod, kivel élsz együtt.

(Forrás: BBC, kép: sfgate.com)