Az étkezés és az azt megelőző étel elkészítése napi tevékenységeink közé tartozik. Az alapanyagok nagyjából ma is azok, amelyeket őseink is felhasználtak. A mai gasztronómiai hóbort azonban csak még különlegesebb ételeket kínál számunkra. Recepteket, ötleteket könnyen találhatunk az internet segítségével és hódítanak a főzős műsorok is. Sokan lelik örömüket a konyhai teendőkben, de míg ott tevékenykedünk, és finomságokat alkotunk, keveset gondolunk arra, hogy mi hogyan alakulhatott ki, és miért azt e nevet kapta az étel, mint amit.

A magyar gasztronómia alapfogása a gulyásleves. Azonban nemcsak a magyarok ismerik ezt a zöldségektől és hústól hemzsegő levest, hanem a világ is hazánkkal azonosítja a gulyáslevest. Ez az étel a pörkölt rokonaként tekinthető. Nevét illetően a szarvasmarhákat hajtó és őrző emberekre, a gulyásokra gondolunk, akik a leölt állat húsából tartalmas és laktató egytálételt készítettek a pusztában. Vajában ők mindig egészben és élőben látták az állatokat, nem pedig a bográcsban. A gulyásleves kimondottan városi fogás volt, méghozzá a XIX. század elején ismerte meg a világ. Akkor, amikor a magyar népnek meg kellett mentenie kiváltságait, nem akarták, hogy összeolvadjon hazánk Csehországgal és Ausztriával, kellett valami, amely a magyar nép egységességét képviseli. Ezt a gulyásleves képviselte, mind nevében, mind pedig hozzávalóiban. Első írásos említése 1794-ben történt. A XIX. század elején már a szótárakban szerepelt a gulyás szó, majd a leves receptje is megjelent szakácskönyvekben.

Caesar salátát már szinte bárhol vásárolhatunk, és ha mi magunk akarjuk elkészíteni, szakácskönyvekben és interneten is megtaláljuk receptjét. Tisztázzuk azonban, hogy mielőtt elkönyvelnéd ebben Julius Caesar római hadvezér mivoltát, semmi köze nincs az ételhez. A Caesar saláta egy mexikói étteremtulajdonosának köszönhető. Ez a része biztos, azonban kétféle történet létezik az étel eredetét illetően. Caesar Cardininek a nemzeti ünnepre valamit készítenie kellett, és ezt csak maradékokból tudta összeállítani, aminek végeredménye a Caesar saláta lett. A másik történet szerint egy szakácsverseny egyik versenyfogása volt a saláta, amely sokak ízlésének megfelelt. Hírességek is megkóstolták és rajongásuk kifejezéseképp terjesztették a saláta hírét szerte a világban.

Egyes ételeket a düh kreált. Úgymint a chipset is. Egészségtudatos életmódunknak ugyan nem alapja a chips, azért mégis sokan örülünk, hogy az a mérges szakács Amerikában az 1800-as évek közepén hajszálvékonyra szelt krumplit dobott a forró zsiradékba. Egy mindent kifogásoló vendég elégedetlenségét megunva tett így, és közben megalkotta a chipset.

A jégkrémet pedig egy kisfiúnak köszönhetjük, aki az 1900-as évek legelején üdítőt szeretett volna készíteni magának italporból. El is készítette egy pohárban, de nem fogyasztotta el azonnal, és kint hagyta a hidegben. Mire visszament, a folyadék már megfagyott. Hogy hozzáférjen, meleg vízzel annyit olvasztott azon, hogy ki tudja venni a pohárból, és mint egy nyalókát, elfogyasztotta. Jó néhány évvel később ötletét szabadalmaztatta és forgalomba hozta.