Jump to content

Három óra tévézés meg is ölhet!

2014. 07. 10. 11:08

Napi három óra televíziózás duplájára növeli a korai halál kockázatát még akkor is, ha egyébként fiatalok és egészségesek vagyunk, állítja egy kutatás.

A kutatók 13.000 egyetemistát követtek nyomon több, mint nyolc éven keresztül. A vizsgálatokból megállapították, hogy azok, akik naponta több órát töltenek a televízió elé szíjazva nagyobb valószínűséggel fognak idő előtt elhalálozni. A halálesetek mintegy 44%-át okozta valamilyen rákos megbetegedés, egyötöde pedig szívproblémák miatt következett be.

-Azt javasolnánk mindenkinek, hogy mozogjanak többet, kerüljék el, hogy sokáig egy helyben üldögéljenek, és ne tévézzenek naponta egy-két óránál tovább. –foglalja össze a kutatás eredményei alapján tanácsait a csoport vezetője, Miguel Martinez-Gonzalez professzor.

-A televíziózás egy ülő viselkedésforma, ráadásul egyre több olyan dolgot csinálunk, ami szintén sok üléssel jár. Ahogy öregszik a népesség, úgy lesz egyre elterjedtebb az ülő életmód, ami viszont az alapvető, öregedéssel járó fizikai problémákat még inkább felerősíti.

Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a magyarok naponta átlagosan 5 óra 23 percet töltenek tévénézéssel, mozgással viszont annál kevesebbet. Ez az életforma azonban legalább öt évvel rövidíti meg az előre várható élettartamukat.

A szakemberek ezzel szemben azt javasolják, hogy a kevesebb tévézés mellett végezzünk hetente összesen 150 perc mérsékelt intenzitású testmozgást, vagy 75 perc erőteljes sportolási tevékenységet, mellette pedig hetente kétszer erősítsük az izmainkat is.

(Kép: fitonthefly.net)