Jump to content

Hogyan készül a bébirépa?

2014. 10. 02. 11:16

Nem biztos, hogy valóban zsengék és fiatalkorúak a bájos, tömpe kis narancssárga zöldségdarabkák.

Kétféle képpen készülhet bébirépa: vagy egy nagy répát igazítanak formára, amitől az alakja ugyan bájos lesz, az íze azonban semmiben sem különbözik a nagyobb, idősebb répáktól, vagy ’igazi’ bébi répa termesztésével. Ez utóbbit úgy érik el, hogy a még fiatal répákat kihúzzák a földből. Onnan láthatjuk, hogy valódi bébirépával, vagy csak hamisítvánnyal van-e dolgunk, hogy az igazinál sokszor rajta hagyják a zöld leveleit is, így pontosan úgy néz ki, mint felnőtt mása -mint ahogy az a fenti képen is jól látható. Az áruházak polcain sorakozó, kedves elnevezésű bébirépák azonban legtöbbször nem ebből a kategóriából kerülnek ki, csupán bébi alakra vannak formázva, hogy kelendőbbek legyenek.

Az ál-bébirépák egyébként először 1989-ben kerültek forgalomba egy találékony kaliforniai gazdának köszönhetően. Make Yurosek ugyanis azon tűnődött, mit lehetne kezdeni azzal a töménytelen mennyiségű, közel 400 tonnányi selejtes répával, ami a földjein termelődött nap mint nap. Ezeket a törött, vagy rosszabb formájú zöldségeket az üzletek nem vették át, emiatt azonban volt, hogy a répák 70%-a is a nyakán maradt. Hogy ne vesszen ennyi répa csupán esztétikai okokból kárba, Yurosek kísérletezni kezdett egy krumplihámozó és egy zöldségszeletelő segítségével. Az újraformázott répákat aztán elküldte egy nagy üzletláncnak, hogy megtudakolja, mit szólnak a cuki kis répákhoz. Másnap jött a válasz: „Ezentúl csak ilyet akarunk.”

A bébirépa-gyártás innen nőtte ki magát, azóta továbbfejlesztve az eredeti gyártási módot.

(Today I found out, kép: marcussamuelssun.com)