Jump to content

A legjobb, amit tehetünk támadás esetén

2017. 10. 19. 17:00

Nem vagyunk biztonságban. Tágabb értelemben maga az élet is veszélyes, de egyre többet hallani zaklatásokról, bántalmazásokról, akár a nyílt utcán is. Tudjuk, hogy történnek ilyenek, de hisszük, hogy ez velünk nem eshet meg. Na, és ha mégis?

Épeszű ember nem keres és nem lát abban értelmet, hogy egy másik emberre minden ok nélkül rátámadjon. Márpedig sajnos sokszor megtörténik, sok esetben pedig a médiában is hírként közlik, hogy egy nőre rátámadtak, megverték, megerőszakolták, esetleg meg is gyilkolták. Látszólag ok nélkül, hiszen ismeretlen elkövető tette ezt, de mégis oka volt annak, ami lehet lopás, férfi vágyainak kielégítése, igazából bármi.

Amikor sétálni, kerékpározni, futni indul egyedül egy nő, nem gondol arra, hogy aznap megtámadják. Még akkor is bízunk abban, hogy velünk sosem fordulhat elő, ha sok ilyen hírt hallunk. Pedig megtörténhet, bárkivel, és akkor minden erőre és gyors reakcióra szükség van, ha támadás ér minket. Szükség van az önvédelemre, de az mit is jelent. Legtöbbünknek azonnal egy jól kimért és hatásos ütést jut az eszébe, pedig a leglényegesebb az, hogy mindent el kell követni azért, hogy el se jussatok a közelharcig.

Divatos sportolni, és gyakori választott mozgásforma a futás, mert arra szinte bárhol van lehetőség. Élhetünk a legnagyobb városban, vagy vidéken, futni bárhol tudunk. Legtöbbször egyedül indulunk el futni, amivel felhívhatjuk egyesek figyelmét arra, hogy kiváló támadható felek vagyunk. Ha futni szeretnénk, akkor tegyük azt társaságban. Hívjuk magunkkal barátnőnket, gyermekünket, társunkat, vagy pedig csatlakozzunk több futóhoz.  Ha már mindenáron futni szeretnénk, akkor ne este, sötétben tegyük meg, hanem világosban és lakott területen. Októbert írunk, amikor egyre korábban sötétedik be, ezért lehet, hogy célszerű az edzőterem futópadját választani a futáshoz. Ha mégis szabadban akarjuk megmozgatni magunkat, és futás közben zenét is hallgatunk, akkor az egyik fül legyen szabadon, mert így a külső zajokra is tudunk figyelni. Kutyával futni is hatékony elkerülési módja lehet a zaklatásnak, támadásnak. A gyerekeket felkészítjük arra, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, de a felnőttekre is igaz ez. Pláne az egyedül futó nőkre.

Minden provokáció ellenére megtörténhet a nők rémálma, és valaki nem bír elmenni mellettünk csak úgy, hanem sértő szavakkal illet, vagy épp hízelgőkkel. Még ez lenne a leggyámoltalanabb, de ha süket fülekre találnak a szavak, felbőszülhet az illető, és a stresszhormonok termelődése arra serkenti, hogy támadásba lendüljön. Amennyiben még elég messze van a támadó, érdemes megpróbálni az elfutást, vagy olyan helyre menni, ahol többen vannak. Ez lehet, hogy csak még inkább felbőszíti a zaklatót, ezért ha már közel került hozzánk, akkor az elfutás helyett inkább tegyünk úgy, mintha egyetértenénk vele. Tanúsítsunk együttműködést. Ha tudunk néhány önvédelmi fogást, az csak előnyünkre válhat, de jókor kell használni. Amikor a támadó már azt hiszi, hogy a legnagyobb egyetértésben vagyunk vele, akkor jöhet a feketeleves. Egy-két jól irányzott és lefegyverző mozdulat, és máris lehetőség van az elfutásra.

(Forrás: marmalade.hu | espncdn.com, bgfundforwomen.org, familyprotectionassociation.com/képek)