Jump to content

Fáj, kíméljük, befagy. Ez a befagyott váll szindróma

2017. 10. 03. 17:00

Az életmódunk is olyan, hogy sokszor a munkáról szól. Be kell iktatnunk valami mozgást, ha nem akarjuk, hogy végtagjaink elmacskásodjanak. Márpedig van egy probléma, amelyet befagyott váll szindrómának hívnak.

Amennyire gyakoriak a vállfájdalommal jelentkező betegek a reumatológián, annyira ismeretlen a befagyott váll fogalma a legtöbbünknek. Sokan közülünk talán nem is hallottak még erről, pedig a hosszan tartó vállfájdalom mögött sokszor a befagyott váll szindróma áll. Mit csinálunk azzal, amit fájlalunk? Ha megütjük a lábunkat, akkor egy lábon ugrálunk, bicegünk, hogy a sérült végtagot kíméljük. Pont így teszünk a fájós vállunkkal is. Igyekszünk kímélni, nem mozgatni, nehogy még nagyobb bajt okozzunk, hisz már így is fáj. Ez esetben azonban ez a legrosszabb, amit csak tehetünk. A lapocka és a felkarcsont által alkotott laza ízület a vállízület, amely szinte minden irányba el tud mozdulni. Az, hogy minden egyes mozdulattól nem ficamodik ki a vállunk négy izomnak köszönhető, amelyek stabilan tartják az ízületet. Ha ezt a minden irányú mozgásra képes ízületet fájdalom éri, akkor az ember igyekszik úgy tartani magát, hogy ne legyen az még fájdalmasabb. Kíméli az érzékeny területet. Ha csak néhány napon át lenne így, nem is lenne azzal semmi gond. A befagyott váll szindróma azonban éppen azért alakul ki, mert aki fájlalja a vállát, az a kíméletes mozgás és tartás miatt beszűkíti saját karjának mozgástartományát. Ha ez huzamosabb ideig fennáll, akkor annyira beszűkül a mozgás, amelyet a kezével végez, hogy végül egy kisebb karmozgatás is fájdalmat fog okozni. Ilyen esetben a szalagok és az izmok is annyira megrövidülnek, hogy a váll ízülete szinte mozgásképtelenné válik.

Nem mindenki ismeri fel azonnal, hogy mi áll a probléma hátterében. Előfordul, hogy ideggyulladásként kezelik, netán húzódásnak vélik. Minél később derül ki a baj, annál nagyobb lesz a baj.

A befagyott váll szindrómát sokszor semmi nem indokolja, bár néhány betegség mellett megjelenhet. A betegség első szakaszában, a vállban erős fájdalom jelentkezik és a fájdalom csak tovább fokozódhat. Ez hónapokon keresztül így mehet. Ekkor ár a beteg kímélni kezdi a karját, és bekövetkezik az a szakasz, amikor már a fájdalom nem olyan éles, azonban a vállát már nem is akarja, majd nem is tudja úgy mozgatni, mint kellene.

Honnan tudod, hogy befagyott váll esetével küzdesz? Ha az esti alvás után csillagokat látsz, amikor meg akarod a karodat mozgatni, és akár a napi rutintevékenység elvégzése is gondot okoz. Ha fájdalomcsillapítás és néhány napos pihentetés ellenére sem múlik a vállfájdalom, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Ha nem ficamról, rándulásról van szó, akkor tényleg a befagyott váll szindróma lehet. Elképzelhető, hogy gyógytorna szükséges, amely során a megrövidült szalagokat kell annyira megnyújtani, hogy a karmozgás könnyebb és fájdalommentes legyen. Érdemes odafigyelni a testtartásra is. Könnyen lehet, hogy a folytonos helytelen tartás miatt a váll olyan helyzetbe kerül, amely során állandó irritáció éri, így a terület begyulladhat. Fontos tehát a helyes tartás, a mozgatás még fájdalom esetén is. Ha megfelelő kezelésben részesítik a fájós vállú beteget, egy idő után bekövetkezhet a váll „olvadása”.

(Forrás: marmalade.hu | theaark.co.uk, jeffreybergmd.com, kaliper.com.au/képek)