Jump to content

A jövő kezd valóságossá válni

2017. 08. 27. 19:00

Mennyi filmben megjelentek már az ember kinézetű robotok, amelyek megszólalásig hasonlítanak egy valós emberhez, még cselekedeteikben is úgy viselkednek, mint mi. Az ember és a robot békés együttélését azonban váratlan fordulat követheti, vagy ez csak téveszme?

FEDOR

A humanoid robotok azok, amelyek mind szerkezetükben, mind pedig cselekvésükben emberszerűek. A szerkezeti felépítésük természetesen nem a húst, a csontot jelenti, de fizikai felépítésük mindenképp hasonlít az emberéhez (fej, nyak, törzs, végtagok). A humanoid robotoktól elvárják, hogy úgy is cselekedjenek, mint az emberek. Illő tehát tárgyakat megfogniuk, vagyis kezüket használni, és a járás is fő szempont. A futás eléréséhez még fejlődni kell a technikának. Az emberszerű robotok tehát emberi megjelenéssel rendelkeznek, de általában alacsonyabbak, mint egy átlagos felnőtt, míg a súlyuk jóval több lehet egy felnőtténél, de ez függ a felhasznált technológiától is.

Az egyik legismertebb ilyen ember felépítésű robot ASIMO, vagyis Advanced Step in Innovative Mobility. Még 2000-ben kezdett kifejlesztéséhez a Honda, és azóta folyamatosan újul. A cég már jóval korábban belekezdett emberi robotok alkotásába és nem titkolt céljuk az volt, hogy emberi módon járó robotokat alkossanak.

Azóta már nemcsak a Honda gondolkodik robotokban. Az orosz kutatók ugyancsak kifejlesztettek egyet, amely a FEDOR nevet kapta (Final Experimental Demonstration Object Research). Ebben a humanoid robotban az a különleges, ahogy egy ember, úgy FEDOR is képes kezébe fegyvert ragadni. Sőt mi több, minkét kezében, külön-külön képes lőfegyvert tartani. Ez még nem lenne olyan nagy szám, hiszen erre mi is képesek vagyunk, csakhogy FEDOR mindkét fegyverrel pontosan tud célozni. Az ember ezt már nem tudja megvalósítani, hiszen egyszerre csak egy lőfegyverre tudunk koncentrálni. Ez azért félelmetes. Egy igazi Terminátor.

 

A kínaiak humanoid robotja elképesztő. A Jangjang nevű már nemcsak felépítésében, hanem külső megjelenésében is nagyon hasonlít egy emberhez. Fő vonásai a robot fejlesztőinek egyikét, egy nőt testesít meg. Ha a hús-vér nő és a robot egymás mellé áll, elképesztő a hasonlóság, de ezentúl távirányítással olyanra is képest, mint kezet fogni, megölelni valakit. Különleges anyagból kialakított külseje olyan hatást kelt mind látványra, mind tapintásra, mintha emberi kültakaró lenne.

Hamarosan egy zenekar élén egy humanoid robot fog karmesterként szerepelni, akivel együtt Andrea Bocelli is fellép. YuMi szeptember 12-én fog debütálni, Verdi rigolettójából fog felzendülni a zeneszó, és bizony YuMi fog vezényelni. Ezt már ASIMO is megcsinálta, de az csak a jobb karját használta ehhez, YuMi-tól más várható.

Sophia egy másik női humanoid robot, amelynek olyan szerepet szánnak, hogy a későbbiekben majd az oktatásban, az egészségügyben is segítse az embereket. Az Audrey Hepburn vonásokat is megvillantó robot nagyon sok érzelem kifejezésére képes arcával, valamint felismer arcokat és emlékszik azokra, érti a beszédet, emlékszik. Sőt, egyre okosabb lesz, hiszen tanul, de a robot azt is elmondta (!!!), hogy iskolába szeretne járni, hogy majd később céget alapíthasson. A robot bemutatásakor a fejlesztő és a robot szóba elegyedett, majd a robot közölte, hogy el fogja pusztítani az emberiséget is. Vajon tényleg valósság válhat az, amitől eddig csak a filmekben borzongtunk?

Zenélni már tudnak, nem is akráhogyan:

(Forrás: marmalade.hu | thestar.com, newequipment.com/képek | youtube.com/videók)