Jump to content

Kórházban fekvő gyerek, széken alvó szülő- van más megoldás?

2017. 05. 21. 15:34

Minden szülőnek joga van gyermeke mellett lenni a kórházi kezelés idején. Ám az egészségügyi intézmények nem tudják mindenhol megoldani a szülők elszállásolását a gyógyulási idő alatt.

 

 

A Pécs-Normandia Lions Club, illetve a pécsi gyermekklinika hosszas küzdelem után 2013 óta kap támogatást a 14 év alatti gyermekek szálláson alvó szülei után. De azok sem maradnak fedél nélkül, akik idősebb gyermeküket kezeltetik a klinikán. Sőt ma már olyan hozzátartozók is jöhetnek hozzájuk, akiknek gyermekei más pécsi egészségügyi intézményben gyógyulnak.

A normatíva a költségek durván 35-40 százalékát fedezi, ám az 1 százalék és a normatíva már-már közel 70-75 százalékát fedezi az összköltségnek. Emellett terveznek jótékonysági akciókat, bálokat, hangversenyeket, ruhavásárt, és ezek bevételével egészítik ki az összeget.

Budapesten a Bethesda kórház melletti anyaotthonban is megvalósult a szülők elszállásolásának ötlete. A Bethesda kórház alapítvány diakóniai igazgatója elmondta: a kórház udvarán található egy épület, amelyben egy teljes szintet erre a célra alakítottak át immár másfél évvel ezelőtt. Az emeleten négy kétágyas, fürdőszobás szoba és egy társalgóhelyiség áll a szülők rendelkezésére, akik a kerten keresztül tudnak átsétálni a kórházba.

Több mint 76 olyan szervezetet létezik, akik kórházak, gyógyító intézmények mellett felnőttek, gyerekek hozzátartózóinak elhelyezésével foglalkoznak. Van azonban, ki csak matracokat tud biztosítani, így nagyon ritka az a példa, ahol teljes anyaszállások kerültek kialakításra.

Egy csecsemőnél ez például életfontosságú az anyatejes táplálás miatt.  2 és 6 éves kor között nagyon erős a kötődés, 6 éves kortól pedig kialakulhat az ún. hospitalizáció, vagyis olyan szorongásos állapot, melyben a gyermek elmagányosodik, nem reagál az ingerekre, és ami ezáltal visszaveti a fizikális gyógyulását is. 

Minden szülőnek joga van gyermeke mellett lenni a kórházi kezelés idején. Az Anyák Háza Országos Program célja, hogy érvényesülhessen a szülőknek ez a joga és, hogy minden magyar gyermek kórházi tartózkodása idején a családtagok méltó körülmények között legyenek elszállásolva. A szervezők célja, hogy a program miden évben megrendezésre kerüljön.

 

(Forrás: marmalade.hu;hirado.hu| Kép: pixabay.com)