Jump to content

A mozgáshiány kétszer annyi embert öl meg, mint az elhízás

2017. 03. 24. 08:30

Viszont, napi húsz perc sétával, évekkel meghosszabbíthatja az életét. A Cambridge Egyetem kutatása túllép az életmód tanácsadók szintjén, és szakszerűen mutatja be a laikus számára is, hogyan rövidíti meg szépen lassan az életét a lustaságával.

Napi húsz perc séta, edzés, igazából bármely mozgásforma, csaknem harmadával csökkentheti a korai elhalálozást, derül ki a kutatásból. A szakemberek azonban pontosan nem tudják azt megmondani, hogy hány év nyerhető, ha az inaktív kategóriából a mérsékelten inaktív kategóriába sétálja át magát valaki, viszont annyi biztos, hogy az elhízott emberek körében ez annyit tesz, hogy ők 16%-kal redukálhatják a korai halálozást, míg a normál testalkatú emberek 30%-kal.

Ulf Ekelund a tanulmány vezetője azt mondta a kutatás maga, egy üzenet volt azok számára, akik egyáltalán nem sportolnak, és egy felhívás arra, hogy ez veszélyesebb, mint sokan gondolják.

Persze a nagyon okos ember azt mondja rögtön erre, hogy ez unalmas klisé, ám meglepődve konstatálná, hogy mennyit számít az, ha az ember rendszeresen mozog. Míg a szervezet állandó kondiban van, kevesebb mentális, szorongásos, de akár fizikai és egyéb tünet jön elő, mert a hormonháztartás, az ingerek és a napi stressz szintje is egyensúlyban van tartava azáltal, hogy kimozogja azokat. Viszont senki ne várjon csodát, ha egyszer lemegy futni, de két-három hét után már igen.

A kutatók 9,2 millió halálesetet vizsgáltak az európai lakosság körében. Ezekből 337.000 ember halálát okozta elhízás, míg közel 676,000 egyénét a mozgásszegény életmód.
June Davison a British Heart Foundation gyakornok kardiológusa kiemelten fontosnak tartja, hogy az emberek legalább a mérsékelten inaktív kategóriát elérjék a napi mozgást illetően, mert még azzal a kis erőfeszítéssel is rengeteg egészségügyi előnyhöz jutnak.
Habár sajnos ez a kevés idő is nagy elvárásnak számít, ugyanis egy felmérés szerint, a brit lakosság harmada, alig sétál fél órát egy hét alatt.

Egy remek videó is készült arról, hogy itthon és külföldön is –sajnos – az emberek hogy töltik a mindennapjaikat. Persze lehet azzal érvelni, hogy a fárasztó munkanap után senkinek sincs kedve már lemenni futni, vagy edzeni, de azt senki se feledje, hogy ha mégis rászánja magát, fittebb lesz utána, mintha meginna 3 csésze kávét.

 

 

(Forrás: szeniormagazin.hu | marmalade.hu Kép: pixabay.com)