Hogy lehetne definiálni az irigység fogalmát? Leginkább ezerféleképpen, ám nézzük mint mond a szótár: főnév, melynek jelentése mások javain, jobb helyzetén, örömén érzett bosszankodás, illetve vágyakozás mások tulajdonára. A irigység a Bibliában is megjelent. Káin és Ábel története igazán részletesen és monumentálisan mutatta meg az értést. De mi a helyzet napjainkban? Mert a Káini bűn nem hogy csitult volna, szinte most éli virágkorát.

Az irigységet sokan kívánták definiálni, de valahogy senki nem tudta igazán megfogni a lényegét. Aztán egyszer csak rátaláltam az igazira, ami Dr. William M. Shelton kutató tollából származik.

„Az irigység olyan reakció, ami a sikertelen emberekben jön létre, akik menekülnek a valóság elől, és olyan fogalmak mögé bújnak, mint az „erkölcsi értékek”, a „nemes eszmék” vagy a „társadalmi igazságosság”. A dolog akkor válik veszélyessé, amikor az iskolai rendszer elkezdi kifejleszteni a tanulókban a sikeres emberek megvetését, azáltal, hogy mindenfajta sikert a korrupció, a manipuláció és az erkölcsi romlottság fogalmával kapcsol össze. Mivel a sikerre való törekvés eredetileg szerves része az emberi természetnek, a diákok végül olyan skizofrén állapotba kerülnek, hogy éppen azt kezdik gyűlölni, ami boldoggá tehetné őket. Ezáltal nő bennük a nyugtalanság, ugyanakkor csökken az újítás és a társadalom jobbá tételének képessége.”

A fent leírt sorok, tökéletesen lefedik a jelen korra jellemző irigység fogalmát. Hiszen kevesen képesek beismerni, hogy XY azért lett sikeres, mert kőkeményen megdolgozott érte, hanem inkább egy torzított valóságot hitet el magával, hogy ne érezze magát sikertelennek.

Mi váltja ezt ki? Leginkább a lusta emberek beszéde. Hiszen ahelyett, hogy tennének, irigykedve ócsárolnak másokat, amiért azok tesznek a jobblétért, nem csak panaszkodnak és lustálkodnak. Persze van a másik fele is, akik meg állandóan a környezetüket hibáztatják, de ugyan úgy nem próbálkoznak tenni valamit magukért.

Viszont abba soha senki nem gondol bele, hogy nem mindenki örökölt milliárdokat, hanem fogta magát, és a semmiből, szorgalmasan, letörhetetlenül, éjjel-nappali munkával felverekedte magát az elitbe. Na igen, őket is kevesen ismerik el, hiszen a kemény erőfeszítés nem ér annyit, mint több órányi panasz a sikertelenségről.

Egyetlen embercsoportnak lehet joga irigykedni. Bár nem is az irigykedés a jó szó rá, hanem inkább a sóvárgás. Szóval, azoknak van rá joguk, akikben ott a talentum, csinálják, nem adják fel, hajtanak, de valamiért mindig a bizonyítottan gyengébbeket vagy bizonyítottan nagyobb kapcsolati tőkével rendelkezőket juttatják előnyhöz. Na nekik, van okuk a panaszra, mert ők azok, akik küzdenek az utolsó erejükig, hiszen nem akarnak eltűnni a lustaság és kreatívatlan élet szürke olvasztótégelyében.