Balesetet túlélt személyek emlékeztek úgy vissza a velük történtekre, hogy az egész eseményt úgy észlelték, mintha az idő teljesen lelassult volna és mintha külső szemlélői lettek volna az egész történésnek. Ez pedig nem csak a laikusok érdeklődését keltette fel, hanem természetesen a hozzáértő szakemberekét is. A vizsgálat érdekében kísérletbe kezdtek, amely során a válogatott alanyokat vidámparkba invitálták. Van, aki imádja, van, aki retteg, de az biztos, hogy mindenkit lázba hoz egy 35 méter magas szerkezet. Ebből a toronyból engedték le az ülésbe bekötött vendégeket. A szabadesés után egy hálóban landoltak, maga az esés nem több ideig tartott, mint 2,6 másodperc. Amikor leértek a hálóba, a kutatás vezetői arra kérték meg a résztvevőket, hogy stopperóra segítségével ítéljék meg hogy mennyi időt töltöttek a levegőben, vagyis becsüljék meg a zuhanás hosszát. Azt kapták a szakemberek, hogy a nem egész három másodperces levegőben létet négy másodpercesre ítélték a kísérlet alanyai. Teljesen egyértelmű, hogy az esés közben nem lassult le az idő, de az emberek időérzékelése máshogy működött.

Másik kísérletben nyolc emberről (négy nő és négy férfi) két-két olyan készítettek, amelyeken semleges és ijedt arcot vágtak. A közel hatvan kísérleti alanyt kiválogatták aszerint, hogy ki szorongó, ki nem az. Csak annyit kellett tenniük, hogy a fényképeket nézzék a számítógépen és becsüljék meg, hogy egy-egy kép hány másodpercig volt látható. A becsült időt a billentyűzet egyik gombjának kétszeri lenyomásával jelezhették. Azok a kísérleti alanyok, akik szorongóbbak voltak az átlagnál a rémült arc láttán azt érzékelték, hogy sokkal tovább mutatták a monitoron, mint valójában. A nem szorongó alanyok nem érzékelték hosszabb ideig a rémült arcú személyekről készült képeket a számítógépen, mint a semleges arcok képeit.

Mindkét kísérlet azt bizonyítja, hogy amikor kritikus helyzetbe kerül az ember, akkor az agy sokkal inkább figyel a körülmények észlelésére, mert ezzel is a túlélést segíti. Veszélyes helyzetben a pillanat időtartamát túlbecsüljük azért, mert hosszabb idő szükséges az információk feldolgozásához.