A május szó valószínűleg a Maia istennő nevéből ered, aki a föld terméséért felelős. Május első napja tavaszköszöntő ünnep, amely főleg az északi országokban terjedt el.

Egy kelta hagyomány, a Beltane ünnep hasonlatos a mi májusi hagyományainkhoz. A Beltane ünnep központi eleme szintén a májusfa volt. Bel istennő a szenvedélyt, annak megújulását, az életerőt és az újjászületést képviselte. A Beltaine tűzünnep, Bel istennő és a Szarvas istenség egyesülését is jelentette, vagyis egyszóval termékenységi ünnep is volt. A májusfa az istenség szimbóluma, míg a fán lévő szalagok, a virágok, mind az istennőt jelképezik.

A rómaiaknak is volt egy ünnepe, a Floralia, amely sokban hasonlított ahhoz a pogány népszokáshoz, amelyet május elsején ünnepeltek.

Nemcsak felvonultak őseink május elsején, ami már kiment a divatból, de májusfát is állítottak, amelyet a mai napig ápolni szokás egyes helyeken. A májusfát annak a lánynak állítottak a fiúk, akinek kegyeit el akarták nyerni. A májusfa volt annak a jelzése és jelképe, hogy a lány tetszik a fiatal fiúnak, vagyis a májusfa egyfajta vallomás. Ezt a népi szokást már a XV. században is művelték, amiről írásos feljegyzés is készült. A májusfa elnevezése máshol jakabfa, májfa vagy hajnalfa elnevezést kapta, de a lényege ugyanaz volt. A palócok között is élt ez a szokás, a legény felállította a fát, ám azt a leány díszítette fel. A májusfa állításához leggyakrabban olyan fákat választottak, amelyek magasak voltak, mert ha még színes szalagokkal ékesítették, akkor mindenki láthatta, hogy bizony az abban a házban élő lánynak udvarol valaki. Általában nyárfát vagy jegenyét használtak erre a célra.

Nem csak májusfa díszlett az udvarokban, hanem május elsején a házakat zöldbe és virágokba öltöztették. Az ünnep színei a zöld, a piros és a fehér.

Babonák is fűződnek május elsejéhez, miszerint, ha valaki május havának első napján harmattal mosakszik, annak bőre fiatal és szép lesz. A lábizzadás ellenszere is a május elseje napkeltéje előtti harmatban való járkálás lehet. Európa nyugati részein hagyomány volt a harmatgyűjtés, amelyet a tehenek takarmányához adtak azért, hogy minél több tejet adjanak.