A február a farsangozás időszaka, de ennek is egyszer vége lesz. A farsangi mulatságok ideje a párválasztásé is. Közeledik a tavasz, és ezt az emberek, a növények, az állatok, egyszóval a természet is érezi a zsigereiben. Hogy ezt megpróbálják felgyorsítani, számos téltemetési népszokást használtak elődeink. A kiszebáb égetése ezek egyike. Az egykori népszokás szerint a faluban élő lányok készítettek egy szalmabábut, amelyet menyecskeruhába öltöztették be. Ezt a bábut vitték végig a faluban, majd vagy elégették, vagy pedig a vízbe dobták. Manapság csak kiszebáb égetésnek nevezzük ezt a hagyományt, de a bábunak kiszőce, kice, kicice, banya és villő névformája is élt egykoron. Az előző évben férjhez ment asszonyoktól kérték el a lányok a levetett menyecskeruhát, aztán az egyikük a magasba emelte és a vízhez vitték. A ruhától megszabadították a bábut a vízparton, majd minden lány markolt a bábu szalma testéből és azt vízre bocsátották. Természetesen ebből azt igyekeztek kiolvasni, hogy mi lesz a sorsuk, ha ugyanis a lányok szalmacsomóját a víz elsodorta, elvitte magával, akkor még abban az évben férjhez fog megy. Amelyik csomót a víz a partra sodorta, hamarosan gyermekáldás elé néz az illető lány. Ahol nem volt természetes vízfolyás, ott a kiszebáb égetése vált hagyománnyá. A bábu faluból való kivitelének egyértelműen párválasztási szándéka volt, de azzal kívántak megszabadulni a betegségektől. A babona szerint a kiszebáb szabadítja meg az embereket lényegében minden bajtól.

Ez a népi hagyomány jellemző volt a falusiak életére, de ma már csak kevesen tudják, hogy miről is van szó. Ettől függetlenül az óvodákban és az iskolákban egyre gyakrabban elevenítik fel a régi szokást. Ma is ugyanúgy szalmát használnak fel a bábu testének megformálásához, annak vázát, kezeit és lábait pedig bot vagy seprűnyél adja. A nagyszülőktől kért otthonka, kötény, használaton kívüli szoknya, blúz adja a kiszebáb öltözékét. Banya arcot készítenek a szalmával kitömött fejre. Minden banyamotívum megtalálható, ami csak szükséges: bibircsókok és nagy, görbe orr. A kiszebábot egy nagy téren szokás elégetni. Ott, ahol mindenki körbe tudja állni. A gyerekek nagy örömére lehet és kell is hangoskodni, ugyanis a kiszebáb meggyújtásával együtt hangos kerepeléssel, zajkeltő eszközökkel történő hangadással, télűző mondókák elmondásával űzik el a telet és hívogatják a tavaszt. Az is szokás, hogy gondűző cédulákkal aggatják tele a bábu testét, amelyet az égetéssel óhajtanak valóra váltani. Amíg a tűz ég, amíg a kiszebábból hamu nem lesz, addig mondják a tavaszköszöntő dalokat és éneklik az énekeket.