Amikor ételt veszünk a szánkba és a nyelvünkkel forgatjuk, terelgetjük fogaink alá a falatokat, akkor a nyelven található ízlelőszemölcsök aktivitásba kezdenek. Az agyunk szolgáltatja az evés örömét. Az ízeket, amelyeket a szánkban érzünk, azt az agy élménnyé alakítja át. Az evolúció is teszi a dolgát, vannak ételek, amelyeket kimondottan utálunk, vagy idegenkedünk tőle. Az újszülött babának is van már némi ízlése, és az édesanya étkezési szokása is hatással van a születendő gyermeke ízlésére. Habár sok felnőtt nem kedveli a spenótot és a brokkolit, azonban ez legyőzhető, hozzászokatható. Gyermekeknél is megfigyelhető, hogy a hozzátáplálás elkezdésekor az új zöldségnek fintorognak, és valóban azt mutatja, hogy nincs ínyükre az étel, de idővel, több próbálkozás után hozzászoknak az ízhez és elfogadóbbak. A babák alapvetően az édes ízeket kedvelik, ami teljesen egyértelmű, hiszen az anyatej a tejcukor miatt édes. Gyermekkorban pedig az édes íz, mint valami fájdalomcsillapító is működik. Ebből pedig már nem is olyan meglepő, ha egy gyermek az idegen és keserű brokkolit elutasítja. Ez egy olyan ősi reakció, amelyet az evolúció folyamán sajátítottunk el, hiszen ez óv meg attól, hogy a mérgező növényeket ne együk meg. Sokan nem is kedvelik a keserű vagy a zöld növényekből készített ételeket, pedig zöldség ide vagy oda, ehető. Az állatoknál az ízlés a különbségtételhez fontos. Habár nagyjából hasonlóak a gerincesek ízlelőreceptorai, mégis máshol és más mennyiségben található meg a nyelvükön.
Az, hogy az édes ízre a babák mosollyal reagálnak, éppúgy ősi beidegződés, mint ahogyan a brokkolira fanyalognak. Elődeink számára fontos volt ez, hogy megóvják magukat a mérgektől. Manapság meg azért kerülhetünk bajba, mert akkora a választék, az ételek mennyisége, hogy szinte kiapadhatatlan. Egyesek számára pedig az evés hobbi, unalom és stresszűzési módszer is.
Négy alapízről tanultunk, de a kutatók megegyeztek egy ötödik létezésében is, amely az úgynevezett umami. Ide tartoznak az olyan pikáns ízek, mint az érett paradicsom, a szójaszósz vagy az érlelt marhahús is. Az ízek érzékeléséért az agyunk a felelős, az ízlelőreceptorok magukban nem adják az ízérzékelést. Nem is gondolnád, de azok az ételek, amelyeket magunkhoz veszünk, azért keltenek bennünk ízélményeket, mert a szaglásunk is közrejátszik. Ha egy küllemről nem felismerhető cukrot elkezdesz szopogatni úgy, hogy az orrod be van fogva, csak annyit érzel, hogy az édes. Ha azonban ezt a cukrot meg is szagolod, azonnal felismered, melyikről van szó. Ugyanis amikor egy ételt veszünk a szánkba, akkor a táplálék illatanyagai az orrüregünkbe jutnak, az ott található receptorok (300-400 darab) közösen dolgoznak azon, hogy a zamatot érezhessük. Ez a fajta érzékelés más az nyelvünk által érzett ízérzékeléstől, és attól is, amelyet az orrunkon keresztül érzünk. Az ízlelés és a szaglás ötvözete adja a zamatok érzékelését.
(Kép forrása: openthemagazine.com)
