A 18. században szintén az ember közeli rokonának vélték az orángutánt. Egy 1718-as útikönyvben, az Utazás Borneó szigetére című kiadványban ábrázolták először ezt a fajt. A híres angol felfedező, Beeckman kapitány jellemezte először, „Oran Ootan”-nak nevezve őket azzal a megjegyzéssel, hogy „helyesebb és jóképűbb lények, mint azok a hottentották, akivel valaha találkozott.”

A „hottentotta” mára már egy sértő, rasszista megnevezéssé vált. Beeckman kapitány és az emigráló európaiak viszont egy dél-afrikai törzset neveztek így annak idején, utalva ezzel a beszédükre, amit ők dadogásként értelmeztek.

Az utazó azt állította, hogy az orángutánok gyorsan tudnak futni, és képesek kővel megdobálni azt, aki inzultálja őket. „Az őslakosok hittek abban, hogy ezek a lények valójában emberek, akiket bűneik miatt ilyen szörnyekké változtattak” – mondta Beeckman kapitány. Kalandozásai során Beeckman szerzett egy fiatal orángutánt, akiről később kiderült, hogy nagy alkoholkedvelő.

„Kíváncsiságból vettem egyet 6 spanyol dollárért, végül hét hónapig élt velem” – mondta. „Annyit elmondhatok, hogy nagyon leleményes tolvaj volt és imádta az erős likőröket, gyakran kiitta a brandy-s üveget, aztán visszatette a helyére, mintha mi sem történt volna” – mesélte annak idején Beeckman.

A kapitány 1718-ban adta ki könyvét, hogy érvényt szerezzen nézeteinek az egzotikus szigettel kapcsolatban. Ez azért volt jelentős, mert a 17. és 18. században a legtöbb szerző nem számolt be emberszabásúak létéről.

Carl Linné, a híres svéd természettudós, és a nemzetközileg elismert rendszertan megalapozója maga is tévesen gondolkodott az orángutánokról. Fő művében, a Systema Naturae-ben (1758) fehér testű, egyenes járású, „fél embernyi” magasságú lényekként írta le őket, akik megközelítőleg 20-25 évig élnek.

Mondhatjuk, hogy az orángutánok a racionalitás és a gondolkodás képességével születnek. Tudjuk, hogy ezek a nagy, ugyanakkor kifinomult emberszabásúak a legközelebbi rokonaink. Ugyanúgy négy ujjuk és egy hüvelykujjuk van mint nekünk, viszont karjaik kétszer olyan hosszúak, mint a lábaik. Egy felnőtt orángután karja kb. 2 méter lehet, ez segíti őket a fáról fára történő közlekedésben.

Az indonéz bennszülöttek úgy tartották, hogy ezek az állatok valójában „fák között rejtőző emberek”, ősi nyelvükön az orángután jelentése: erdei emberek.

 

(Kép, forrás: www.dailymail.co.uk)