Jump to content

7 tény a tüsszentésről

2014. 03. 19. 07:40

Bár az influenza-időszaknak reméljük vége, és a tél sem tér vissza idén, a tüsszentés nem feltétlenül jár együtt a hideggel. Elég csak az allergiától szenvedőkre vagy a borsra gondolni.

Életünk során számtalanszor és számtalan dologtól tüsszenthetünk, és az esetek 99%-ában nem tudjuk kontrollálni. De miért van ez? Miért van szüksége a testünknek erre? És hogyan kezeljük? Az alábbiakban összeszedtünk néhány érdekességet, amit valószínűleg kevesen tudnak a tüsszentésről.

1. Majdnem 200 km per órával száguld az orrunkon keresztül
Legalábbis egyesek szerint. Az „Állítólag…” (Mythbusters) című műsor mítoszvadászai is letesztelték, nos, szerintük ez a sebesség csak 50 km per óra körül van. Ebből adódóan az orrunkon keresztül távozó baktériumok elég messzire eljutnak, bár a konkrét szám itt is vitatott. Egyesek szerint ez kb.2, míg mások 9 méterre teszik a hatótávolságot.

2. Az orrunknak szüksége van az „újraindításra”
A ScienceDaily-ben megjelent tanulmány szerint azért tüsszentünk, mert tulajdonképpen az orrunk úgy működik, akár egy számítógép, és „újraindításra” van szüksége. A kutatók szerint amikor túlterheltté válik az orrunk, egy nyomás keletkezik benne, ennek segítségével pedig megtisztulnak a légutak.

3. A napfénytől is tüsszentünk
Nem csupán a tollpihe, a hideg vagy az influenza válthat ki belőlünk tüsszentési ingert, de a napfény is. Az emberek negyede tüsszent az erős napsugártól, a jelenség pontos oka egyelőre ismeretlen. A kutatók azt gyanítják, hogy a fény hatására összeszűkülő pupillák adhat olyan jeleket az agyunknak, amelyet az tüsszentési ingerként érzékel.

4. Egymás után kétszer vagy háromszor tüsszentünk
Teljesen normális, ha nem elég csak egyszer tüsszenteni, hanem azt továbbiak követik. Ez azért van, mert azok a bacik, amelyektől meg szeretnénk szabadulni, nem tudnak egyetlen tüsszentés alkalmával távozni.

5. Önkéntelenül is becsukjuk a szemünket
Amikor tüsszentünk, önkéntelenül is becsukjuk a szemünket, képtelenek lennénk nyitott szemmel tüsszenteni. Széles körben elterjedt tévhit, hogy ez azért van, mert különben szemeink kiugranának a helyükről. A kutatók szerint ennek inkább evolúciós oka van: ez ugyanis megvéd minket attól, hogy a távozó baktériumok a szemünkbe jussanak.

6. Nem áll meg a szívünk tüsszentés közben
Szintén városi legenda, hogy a szívünk tüsszentés közben egy pillanatra megáll. Az megtörténhet, hogy egy kicsit lelassul ilyenkor a szívverés, de ennek hatása minimális.

7. Jobb kint, mint bent
Mivel fentebb már taglaltuk, hogy miért is tüsszentünk, beláthatjuk, hogy sokkal egészségesebb, ha hagyjuk távozni a kikívánkozó baktériumokat és nem tartjuk vissza a tüsszentést.

 

www.huffungtonpost.com

(Fotó: taneycohealth.org, www.drmarcells.com.au)