Jump to content

Jótékony, és nincstelen

2014. 03. 07. 11:22

A látszat néha csal: van, hogy az ad a legtöbbet, akinek magának semmije sincsen.

Bulgáriában, Szófiától mintegy 25 kilométerre él egy 99 éves bácsi, Dobrev. Évtizedek óta minden áldott nap bejár a városba, hogy ott, az utcán pénzt kolduljon az emberektől. A távolságot régebben gyalog tette meg, manapság már inkább busszal jár.

Ám az összegyűlt pénzből egy fillért sem tart meg magának. Ő maga a kicsinyke nyugdíjából él, és nem vágyik semmi többre. A befolyt alamizsnát teljes egészében templomoknak, kolostoroknak adja.

Több nagyvonalú adomány is fűződik a nevéhez, de egyik legnagyobb az a majdnem öt és fél millió forintnyi összeg, amit a Szent Alexander Nevski katedrálisnak, az ország legnagyobb keresztény templomának adományozott 2009-ben.

Emellett árvaházaknak is rendszeresen ad pénzt, hogy kifizethessék rezsiszámláikat.

Dobrev még a második világháborúban veszítette el a hallását egy közelben felrobbanó akna miatt. Négy gyermeke közül kettő él, Dobrevről Szófiában élő lánya gondoskodik.

Saját Facebook oldalát több, mint 137 ezren lájkolták.

Kép: Huffington Post