Jump to content

Képregény kockáin nevel Ferenc pápa

2014. 02. 24. 08:00

A legutóbbi felmérések szerint Ferenc pápa a katolikus egyház minden idők legnépszerűbb vezetője, ezért nem véletlen, hogy ebből számos iparág szeretne hasznot húzni.

Nemrégiben egy Rómában található graffitire lehettünk figyelmesek, amelyen Ferenc pápát éppen Supermanként ábrázolják, most pedig egy okostelefonra tölthető alkalmazásnak örülhetnek a pápa hívei.

A Pope Francis Comics néven futó alkalmazás célja, hogy megtanítsa a gyerekeknek a Szentatya kulcsüzeneteit és legszebb idézeteit, de információval szolgál a pápa beiktatása előtti életéről is. Az alkalmazás segítségével elérhető a játszva tanulás (és tanítás), az idézetek mellett megtalálhatóak azok magyarázata is, ha esetleg a gyerekeknek nehézségük adódna az ige értelmezésével. 

Jó üzletnek bizonyul azonban az egyháznak is a pápa népszerűsége. Az utóbbi évtizedekben csökkenő tendenciát mutatott a hívek száma, az egyháznak szó szerint áldás volt Ferenc pápa személye. Olyan szellemi vezető, aki felismerte a kapcsolatteremtés és párbeszéd kialakításának fontosságát és új korszakot indított az egyház történetében. Empátiájának és haladó szellemű beállítottságának köszönhetően rengeteg fiatal és a vallás iránt közömbös ember figyelmét tudta újra Isten felé fordítani a szeretet és a megértés nyelvén keresztül. Talán a számos fiatal hívőnek köszönhető, hogy a pápa maga is halad a korral, Facebook-profillal rendelkezik és aktív Twitter-felhasználó. Ha valódi megosztásait szeretnénk látni, Pontifex néven megtalálhatjuk a Twitteren.

 

Forrás: Developer

Fotó: patdollard.com