Jump to content

Hódító útján a Cukrosbácsi-mozgalom

2014. 02. 20. 08:00

Egy sikeres párkapcsolat alapja az őszinteség. Ebben a szellemben ígéri a tökéletes partner megtalálását egy angliai weboldal, amelyre már több mint egymillió diák regisztrált világszerte. És hogy miért éppen diákok? Az oldalra regisztrált hallgatók többsége diáklány, akik egyetemi tanulmányaik finanszírozása céljából keresik tehetős párjukat, azaz a „Cukrosbácsinak” nevezett támogatóikat.

Mielőtt azonban prostitúcióra gondolva elszörnyednénk vagy legyintenénk egyet – hiszen ez hazánkban is igen gyakori –, álljunk meg egy szóra és nézzük meg azt, ami mögötte van.

A weboldal a leghatározottabban tiltja a prostitúció bárminemű népszerűsítését és az „escort” foglalkozást űző hölgyek regisztrációját. Ez csak a látszat – mondhatnánk. Viszont az oldal nem redukálódik csupán erre, éppen ellenkezőleg, teljes ideológiát épített fel a jelenség igazolására, melyet az alábbi gondolatmenetben fejez ki:

1. A sikeres párkapcsolatok minden esetben kölcsönösen előnyösek.
2. Évezredes hagyomány, hogy az idősebb, gazdag férfiak keresik a szép nők társaságát és ez nem is fog változni.
3. Ha ez így volt és így is marad, akkor miért nem vagyunk végre őszinték egymással?

Ezzel elérkeztünk a főszabályhoz, a kapcsolat kialakításának legfontosabb alapelvéhez. Brandon Wade, randiguru, az oldal alapítója a kegyetlen őszinteségben hisz. Hitvallása szerint, ha már a kezdetektől fogva meghatározzuk a partnerünkkel szembeni elvárásokat, legyünk őszinték azt illetően is, hogy mit adunk cserébe. Így senki sem csalódik és mindenki megkapja azt, amit a kapcsolattól remél. Ezek után nem meglepő Wade azon kijelentése sem, hogy a szerelem csupán olyan fogalom, amit a szegények találtak ki nyomorúságos életük igazolására.

Eltekintve Wade cinizmusától, tegyük fel a kérdést: mégis mi folyik itt? Adott több millió hallgató – fiúk és lányok vegyesen –, akik éveket töltenek el az egyetemen azért, hogy később jól jövedelmező álláshoz jussanak, azonban rögös a tandíj kifizetéséhez vezető út. Mindannyian prostituáltak volnának, akik ezt az utat választják? Vagy globálisan bomlik az erkölcs? Netán egy új trendről van szó? Vagy túl prűdek lennénk?

Mielőtt pálcát törnénk bárki feje fölött, érdemes elgondolkodni eme egyszerű üzleti megállapodásnak beállított kapcsolat hatásain. Valóban olyan könnyű pénzszerzési lehetőség, mint ahogy azt sokan hiszik? Ami a pénz állandó rendelkezésre állását illeti, egy ilyen „kapcsolat” hosszú távon kétségtelenül az adott életstílustól való függőséget okoz, amelytől képtelenség szabadulni.

Egy ilyen jellegű tranzakció ugyanis sosem zárul azonnali fizetéssel, éppen ellenkezőleg: hosszú évtizedekre szóló hitelszerződést jelent.

 

 

Forrás: www.huffingtonpost.com, www.seekingarrangement.com

Fotó: www.sheknows.com