Jump to content

„Ma inkább ne, fáj a fejem...”

2014. 04. 23. 15:10

Egy hosszabb ideje tartó kapcsolatban sokan megtapasztalják, hogy már nem úgy, és nem annyira vágynak párjukra, mint tették azt szerelmük hajnalán. Pedig lehet, hogy ha a mélyére ásnak érzéseik bugyraiban, akkor kideríthetik, mi is okozhatja a hűlőben lévő szenvedélyt és így változtathatnak rajta.

-Annyira dühös vagyok!

Semmi sem hervasztja le jobban a libidót, mint ha be van gurulva az ember. Fontos, hogy a mérgünk mélyére ássunk. Miért is neheztelek a másikra? És főleg: mióta? Lehet a kacsolat mélyén számos ki nem mondott ellentét, súrlódás, de ha ezeket az évek óta hömpölygő dolgokat a felszínre hozzuk, együtt megoldhatjuk őket. Ha pedig kettesben nehéznek találjuk kicsomózni őket, ne féljünk, nyugodtan kérjük egy külső szakember, pszichológus, coach segítségét is akár.

-Úgy érzem, elnyomnak, irányítanak!

Senki sem szereti, ha mások irányítják, ez akár nyíltan történik egy kapcsolatban, akár burkoltan. Nem jó azt érezni, hogy esetleg egy passzív-agresszív irányítás áldozatai vagyunk. Erre lehet válaszcsapás, ha a testünket, és a szexet (vagy főleg annak hiányát...) viszont mi akarjuk irányítani. De ettől a problémák nem fognak megoldódni. Inkább álljunk a sarkunkra, és beszéljünk érzéseinkről őszintén a másiknak.

-Csak a tények és a számok.

Ha a férjével való kommunikáció kizárólag a háztartás és a gyerekek körül forog, úgy nehéz visszaszerezni azt a bizsergést, ami a jó házasélethez elengedhetetlen. Ideje hogy elkezdjenek udvarolni, bókolni egymásnak! Mondjon valami szépet, kedveset párjának, a válasz biztosan nem marad el!

-Nem tetszel már egyáltalán...

Felszedett húsz kilót, vagy nagyon elhanyagolta magát? Mindenki tartozik magának és a párjának is annyival, hogy megőrzi igényes, vonzó külsejét. Ha nem így történt, a legjobb út ismét csak az őszinteség. Javasoljon életmódváltozást mindkettejük számára, sportoljanak együtt, így nem csak a lelakott külsőn tud segíteni változtatni, de a kellemesen együtt töltött idő is csodákat fog tenni házaséletükkel.

-Annyira fáradt vagyok!

A háztartás, a munka, a család bizony nagyon stresszessé teheti a mindennapokat, aminek a hatása a hálószobába is begyűrűzhet. Szánjon magára egy kis időt minden nap, sétáljon, jógázzon, relaxáljon, engedje el a hétköznapi problémákat.

(Forrás: HuffPost, kép: new.healingheartsradio.com)