Jump to content

Miért is néznek a férfiak pornót? - egy férfi szemszögéből

2014. 04. 03. 16:10

A nagy keresők statisztikája alapján, a „pornófilm”, „szex képek” szóösszetételek igen előkelő helyen vannak a keresett szavak, kifejezések között. Ez, azt gondolom, nem meglepő, de az már számunkra (férfiak) annál inkább, hogy a felnőtt tartalmak nézegetése sok esetben megcsalásnak számít a hölgyek szemében.

Szögezzük le már az elején, hogy egy egyébként egészséges szexuális gondolkodással, vággyal megáldott férfiembernek eszébe sem jut, hogy hűtlen vagy nem szereti a párját, csak mert pornót néz.

Ugyanis nagyon jól megfogható válasz, indoklás, erre a tevékenységre, nincs, sőt azt gondolom, nincs is miért magyarázkodni ez ügyben. A Boldogság mint érzés, sok esetben úgy érkezik meg, hogy teszünk valamit, amely cselekedet jó nekünk, örömérzetet okoz és kicsit elveszünk benne. Na, pont ebbe a kategóriában van a pornónézés is. Nézzük, mert jó nézni. Mert kíváncsiak vagyunk, mert könnyen adja azt az újdonságot, amire vágyunk, mert gyors, mert olyat és úgy nézhetünk, amihez éppen kedvünk van.

Persze értéktelen lenne a kis gondolatsor az Önök számára, ha kikerülném azokat a félelmeket, amelyek felmerülnek a Hölgyekben ha párjuk rákattan a cicis oldalakra. Nézzük melyek is ezek:

1. A férfiember nem tud olyat kapni az életben, mint amit a filmeken lát, így teljesíthetetlen elvárásai lesznek (tökéletes bőrű, szívtelen-szagtalan, folyamatos, több órás orgazmusra képes, fáradhatatlan és nagyon odaadó hölgyek).

Miért, Önök csak illatos, kocka hasú vízvezeték szerelőket, kertészeket, szeretőket, pincéreket és kollégákat kapnak? Na ugye :)

Tudjuk mi, mi a film és mi a valóság közötti különbség. Más dobozban van az agyunkban, higgyék el. Nem azt kapjuk az életben, amit látunk a filmen és sok esetben nem is azt adjuk, szóval ez ügyben kvittek vagyunk. DE!! Olyan férfivá éppen érő, szexuális élettapasztalattal nem rendelkező fiúkat, nagyon óvnék ettől a kattanástól, akik igazából még szüzek. Na, annak nagy pofon lehet a vége, ezzel kapcsolatban azt gondolom inkább szülőként van felelősségünk, mint férjként, szeretőként.

2. Annyi pornót néz az úriember, hogy kifárad, mire valós akció lenne.

Na ez már reális veszély lehet, de nagyon átmeneti a dolog. Különböző vallások önmegtartoztató életet élő képviselői vagy hosszú expedíción lévő férfiak beszámolnak arról, hogy eltűnik, megszűnik a libidó, hat-nyolc hét kihagyás után. Tehát higgyék el nekem, ha párjuk Önökkel sem törődik és pornót sem néz, akkor van gond. Ha Önöket elhanyagolja, de van benne vágy, az praktika és helyzet kérdése, hogy Önökre irányuljon. Ha meg otthon sincs gond és pornót is néz, akkor azt hívják férfinak. Kicsit egyszerű logika, de azt kell mondjam, egészséges lelkületű férfi, igenis néz néha némi felnőtt tartalmat, ne aggassza ez Önöket.

3. Olyanokat kér, amiket filmeken látott, perverz dolgokat.

Tisztázzuk: semmi nem perverzitás, amit kettő (vagy több) felnőtt ember saját döntése alapján, örömszerzés céljából (magának/másiknak) végez egy szexuális aktus közben. És persze minden az, ami kényszer az egyik félnek. Legyenek szabadok, hallgassák meg, mit szeretne a másik, hátha egy síkosító, egy eszköz, egy ruhadarab egy helyszín, valami többet ad Önöknek is. És ha a pasi ezt egy „oktatófilmben” látta, na és? Ennyi hasznuk Önöknek is lehet belőle!

És végezetül, nem azért nézünk pornót, mert otthon nem kapunk meg valamit, ezt az önmarcangoló csacsiságot verjék ki a fejükből és kérem, higgyék el, a felnőttfilm nézés nem megcsalás!

Legyenek ápoltak és csinosak!

Dr. Csé


(Fotó: barbarashdwallpapers.com)