Jump to content

Természetesen a napégés ellen

2017. 06. 07. 19:00

Már aktuálissá vált bőrünket megvédeni az erős napsugárzással szemben. Bizony, igazi nyári napokat élünk, aminek örülünk, de azon még talán nem volt időnk törni a fejünket, hogy mivel védjük meg bőrünket az erős napsugárzástól.

Természetesen számos napvédő termék közül választhatunk a drogériák polcain mustrálva, de ezek többsége vegyszereket tartalmaz. Sokunknak azonban célja, hogy ha már szinte naponta kénytelenek vagyunk a bőrünket megóvni az erős napfénytől, azt valami természetessel, natúrral tegyük meg. Olyan kencével szeretnénk bőrünket megóvni, amely nemcsak használ, de nem is árt.

Alig vártuk a nyarat, és ezzel alig vártuk, hogy lengébbre vehessük öltözékünket, vagy fürdőruhára vetkőzzünk. Ez bizony azzal jár, hogy nagyobb felületünket érheti a nap. Olyat, amely a tél folyamán kifakult és most égésre hajlamos. A napsugárzás, a káros UV-sugarak mértéke nagyobb, ezért felelőtlenül járunk el, ha nem védjük bőrünket semmivel. Azonban azzal is csak árthatunk, ha mindig vegyi anyagokban dúskáló napégés elleni terméket kenünk magunkra. Körülnéztünk, hogy melyek azok a lehetséges és természetes megoldások, amelyeket fel lehetne használni a napvédelemben. Önmagában nem biztos, hogy elég, mégis kombinálva jól alkalmazható valamilyen bőrre kenhető természetes napégés elleni anyag felkenése, ha mellette folyamatosan gondoskodunk a test C-, és E-vitamin pótlásáról. Ez a két vitamin közrejátszik abban, hogy a bőrünk fiatal és szép maradjon, az intenzív napfény fájdalmas hatásának elkerülése érdekében a napvédő termékek és a vitaminpótlás folyamatos használatát érdemes betartani.

Ha természetes megoldással szeretnéd óvni bőrödet a káros sugárzástól, akkor az egyik lehetőség nem a kencékben keresendő, hanem az öltözködésben. Széles karimájú szalmakalappal az arc, a nyak, és a vállak égése is kiküszöbölhető. A fehér ruha ismert fényvisszaverő hatásáról, így abban is lehet gondolkodni.

A természetes anyagok felhasználása során nem csak az a cél, hogy a napégést elkerüljük, hanem hogy a káros UV-sugaraktól is megvédjük bőrünket. A szezámmagolaj egy olyan természetes napvédő, amely a káros sugarak 30%-át kiszűri. A kókuszolaj kicsit gyengébben teljesít ebben az értelemben, viszont az általa bekent bőr szép, kellemes illatú lesz és tápláló.

Sütéshez, főzéshez szeretjük az olívaolajat, amely még a bőr védelmében is sokat tehet, és még bőrvédő képessége is hasonlít a kókuszolajhoz, viszont annál jóval nehezebb, és a testen vékony réteget képez. Ezzel azonban meggátolja a bőr szabad légzését, ami hátrányát is jelenti. A kókuszolaj azonban nem tömíti el a pólusokat, így levegőhöz jut az ember bőre.

A jojobaolaj, a kakaóvaj és a shea-vaj is azok a természetes napvédők, amelyek 4-7-es napvédőszernek minősülnek. Nemcsak hidratálják a bőrünket, de még fényvédő hatásuk is van. Nem veszik ugyan fel a versenyt a bolti, magas faktorú napvédő termékekkel, de ha megfelelően táplálkozunk, és betartunk bizonyos szabályokat, akkor védelmet biztosítanak bőrünknek.

(Forrás: marmalade.hu | besthealthmag.ca, theodysseyonline.com, pictures.4ever.eu/képek)