Jump to content

Ami finom, az hizlal vagy egészségtelen. Ne nézz rá!

2017. 06. 04. 19:00

Sokan élnek mélyszegénységben. Ebben a környezetben az élelemhez való jutás is nehézkes. A fejlett országokban is vannak nagy szegénységben élők. A pénz nagy úr. Ha van pénzünk, éhesek sem maradunk, sőt mi több. Elhízunk.

Az emberiség ősének nem volt ilyen egyszerű dolga, ha élelemhez akart jutni. A zsákmányoló életmódot folytató elődök nem jutottak mindennap tápláló és energiát adó élelemhez. Azt ették, amit a természetből be tudtak szerezni. A környezet nem adta könnyen a zsírban és cukorban gazdag táplálékokat. Nehéz volt tápláló, energiában bővelkedő élelemhez jutni. Az, aki azonban elég ügyes, merész, jó vadász volt, megszerezhette a zsákmányt, amely akár egy nagyobb közösségnek szolgálhatott élelméül. Minél ügyesebben vadászok voltak őseink, annál nagyobb volt a lehetősége annak, hogy megőrizzék egészségüket, ne haljon ki a közösségük. Az emberiség kezdetén tehát komolyabb küzdelmet vívtak az ön- és családfenntartás érdekében. Ami az emberiség fejlődésének kezdetén hasznos és szükséges volt, az mára úgy vált gonddá. A boltok polcai dugig vannak árukkal, amelyek mind arra várnak, hogy a vásárlók kosarában landoljanak. A mai világban jellemző az elhízás. Újkori jellemzője az emberiségnek. A világ lakosságának majdcsak fele küzd a túlsúllyal, és a gyerekek között is sok a kórosan elhízott. Ezért pedig a már fent említett folyamat a fő bűnös.

Ami a korai emberiség szempontjából a túléléshez volt szükséges, az a mai ember számára, ha túlzásba viszi, akkor egészségének megrontója, életének megrövidítője lehet. Mit csináljunk, ha szinte korlátlan mennyiségben megszerezhető minden finomság? Az ember ösztöneiben még mindig benne van az, hogy a finom falatokért kell nyúlni, ha van lehetőség. Még mindig működik bennünk az a késztetés, hogy magunkhoz vegyük azt a táplálékot, amit csak lehet, és ami tele van kalóriával, energiával. Ráadásul az ember szereti az ízeket. Ismert, hogy ami finom az ember számára az vagy egészségtelen, vagy hizlal. Állandóan kísértenek az ételek. Bármerre járunk, az ételekről szól minden. Boltok, éttermek, utcai árusok kínálják finomabbnál finomabb ételeiket. Ember legyen a talpán, aki mindennek ellen tud állni.

Egy kísérlet során egyértelműen kiderült, hogy a figyelmünket a mutatós, de egészségtelenebb ételek sokkal inkább felkeltik. A gyerekeket és felnőtteket is bevonó vizsgálatban a fiatalok és az idősebbek is sokkal inkább az egészségtelen, de az mutatós ételek felé terelődött. A különbség az volt, hogy a gyerekek sokkal lassabban tudták figyelmüket az egészséges ételre terelni. A felnőttek számára ez sokkal gyorsabban ment.

Azt is jelenti, hogy ahogy idősödik az ember, egyre inkább fontossá válik egészsége, annak fenntartása és érettségének köszönhetően a figyelmét is gyorsabban másra tudja terelni. Azért nem nézzük sokáig a finom, de hizlaló, egészségtelenebb ételt, hogy kevésbé essünk kísértésbe. Pszichológiai tény, hogy amit hosszabb ideig nézünk valamit, nagy valószínűséggel amellett fogunk dönteni, ha választásra kerül a sor. És ez az ételek szempontjából is így van.

Ha nem akarsz „bűnbe esni”, akkor nincs más dolgod, mint tekinteteddel keress gyorsan valami mást, valami egészségesebbet.

(Forrás: marmalade.hu | fitwirr.com, sunwarrior.com, pinterest.com/képek)