Jump to content

Ennél egyedibb kevésbé lehet egy póló

2017. 09. 18. 19:00

Legtöbbünk igénye az ápoltságon túl, hogy divatos, egyéniségéhez illő ruhákba bújhasson naponta. Ha jól érezzük magunkat abban, amit viselünk, magabiztosabbá válunk, és ez kihathat napunkra, munkánkra, emberekkel való viselkedésünkre is.

Lehet az öltözékünk utcai, alkalmi, hétköznapi, a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat benne, mert akkor egészen más a tartásunk, a viselkedésünk is. A legtöbbünk ad a divatra, ha nem is tudunk a legutolsó divat szerint öltözködni, attól még lehetnek igényes és egyedi darabjaink. Olyanok, amelyek nem szaladnak velünk szembe, amerre csak járunk.

Nos, olyan egyedi pólóra bukkantunk, amely biztosan nem túl sok van a világban. Az ötlet egy berlini művészeti csoport gondolatainak megvalósításával indult. A csapat tagjai olyan egyedi lenyomatokkal álltak elő, amelyek az utcán hevernek. Csakhogy ezúttal nem átvitt értelemben kell ezt érteni, hanem szó szorosan. A német csapat ugyanis azt vette a fejébe, hogy az utcákon heverő csatornafedelekre, lefolyórácsokra, szellőzőnyílásokra, méltatlanul taposunk rá, vagy megyünk el mellettük. Sokszor egy pillantást sem vetünk ezekre.

A csapattagok már 2006-ban elkezdték munkájukat. A nagyvárosok utcáit rótták, és felszerelkezve festékkel, festőhengerrel valamint a nyomtatni való ruhadarabbal munkához láttak. A festékbe mártott hengerrel átkenték a felületet, a kívánt anyagot ráhelyezték, és rásimították. Néhány másodperces művelet után kész is volt az egyedi mintázatú, csatornafedeles póló. Nem véletlenül nevezik magukat kalózmásolóknak.

2006-ban a berlini csapat támadta meg így a várost. Azt kutatták – és teszik ezt a mai napig is –, hogy melyek a textilnyomásra alkalmas felületek. Amint találnak egyet, azonnal körbeveszik és megkezdődik a festékező procedúra.

Ha úgy vesszük, a kalóz pólónyomók már készterméket kennek a pólókra, táskákra, ám mivel a kreatív csapat látott lehetőséget az utcán heverő témákban a lehetőséget, így mégis nagyon egyedi termékekkel rukkolnak elő.

Mára már nemcsak Berlin utcáit festegetik a kalóznyomók, hanem a mozgalom szellemisége és kreatívsága átterjedt másokra is, így már 22 városban színesek a csatornafedelek, a lefolyók és a szellőzők rácsai. Ha ilyen látsz, ezért lehet.

Nyomatot pólókra, pulóverekre, táskákra, tornazsákokra készítenek, amelyeket a csapat webshopjából meg is lehet vásárolni. A nyomatok választéka igen sokféle, mert még egy városon belül is bőséges lehet a választék.

Habár most már lényeges a csapatok számára a termékek értékesítése is, de eredetileg nem ez volt a lényeg, hanem a művészet. Ugyan festéket használnak műveikhez, csakhogy a graffiti ott marad akár évtizedeken keresztül a felületen, míg a kalóznyomók azt a textilre viszik fel.

(Forrás: marmalade.hu | designboom.com, thisiscolossal.com/képek | youtube.com/videó)