Jump to content

Sminkeld magad fiatalabbra, mint amennyi vagy

2016. 12. 04. 17:00

A smink van, akinek napi, rutinszerű mozdulat, mások inkább csak alkalmakra használnak sminktermékeket. Azért kenjük magunkra, hogy tetszetősebbek legyünk, a bőrhibákat, netán még a korunkat is palástoljuk. Mellé lehet fogni.

Nem mindenkinek van a vérében a sminkelés, ráadásul a legtöbbünk, csak ritkábban, alkalmakra használ festéket vagy csak szemét, száját emeli ki. A mértékletesség a legjobb, amit magunkkal és a bőrünkkel tehetünk, máskülönben ellentétes hatást érünk el, mint amit szeretnénk.

Ha már megjelentek a korral járó ráncok az arcunkon, és az alapozót túl vastag rétegben kenjük fel, még nagyobb barázdákat keltünk, ugyanis az alapozó még inkább kihangsúlyozza a meglévő ráncokat. Pont az lenne a cél, hogy legalább kis időre eltüntessük ezeket a természetes sávokat arcunkról, azaz csak mértékkel érdemes az alapozóhoz nyúlni. Használj korrektort, méghozzá a halványzöld lesz a jó választás. Habár az egészséges bőrszíntől merőben eltérő a zöld szín, mégis ha halványan viszed fel a bőrödre, szépet érhetsz el, ha arra felviszed az alapozót. A szem környékére külön alapozó áll rendelkezésünkre, abból is kiválaszthatod a bőrtónusodnak megfelelőt.

A ránc életünk velejárója. Előbb vagy utóbb mindenki arcán megjelennek. Amíg tini és fiatal korban mattítani akarjuk zsíros arcbőrünket, addig a ráncok megjelenésével elfelejthetjük ezeket a termékeket. Érdemes olyan alapozót és hidratálót az arcodra felvinni, amely színezett, folyékony állagú, ugyanis ezt könnyen szét tudod teríteni a bőrödön. A púder azonban megül az arcod barázdáiban, és csak hangsúlyozod a ráncokat.

A korral az is járhat, hogy a szemhéjak kissé megereszkedhetnek. Optikailag nyisd ki a szemeidet, méghozzá használj szempillafestéket és előtte megemelheted a pilláidat a tövénél szempilla göndörítővel. Nagyíthatod a tekinteted, ha a szemöldöködet is kiemeled, valamint a szemhéjadon óvatos árnyékolást alkalmazol. Nem kell csak feketében gondolkodnod, használj sötétebb kék színeket.

Sokan foglalkoznak csak a szemükkel. A szem a lélek tükre, és arcunk hangsúlyos eleme, de a szánkra is figyelni kell. Ahogy telnek az évek a fejünk felett, a szánk vonala úgy veszít hangsúlyosságából. Egy idő után sokkal jobban oda kell figyelni, ezért világos ajakkontúrral megerősítheted ajkaid vonalát. Fordíts nagyobb gondot a hidratálására is, ezért dörzsöld át nedves fogkefével, vagy cukorral. Bekenheted mézzel is.

(Forrás: marmalade.hu | keywordsking.com, taylorclinic.com.au/képek)