Elődeink felhasználták a virágok egyes részeiből kinyert színeket a különböző anyagok festésére. A XIX. század közepéig elterjedt volt a festőnövények használata. Ahogy megjelentek a szintetikus festékek a kereskedelemben, úgy kezdett feledésbe merülni a növényekkel való festés. Ezzel egyidejűleg azt a tudást is kezdtük elfeledni, amely a virágok ismereteit jelenti. A régi kor emberei jól ismerték a természet adta növényeket, virágokat. Nemcsak a gyógyításra való alkalmasságukban voltak biztosak, hanem azt is tudták, hogy melyik növény milyen színt ad. Manapság már nem sok ismeretünk van ebben.

A Kárpát-medencében jellemzően a gyapjút és az abból készült fonalat festették. Nemcsak anyagokat színeztek ám festőnövényekkel, de akár az ételeket és az italokat, állati bőröket, hímes tojást, de akár még élő állatot is. Egyes emberi kultúráknál jellemző volt a saját test festése és díszítése is a növényekből nyert színekkel. Az évszázadok során kitapasztalták, hogy melyik növény, annak melyik rész és milyen technológia alkalmazásával adja a legjobb színt. A festőnövények használata nagy és sokrétű tudást igényelt. Ahhoz, hogy festeni tudjanak, a megfelelő növényt kellett begyűjteni, tehát növényismeretre volt szükség. A technológiák ismerete szintén szükséges volt, ugyanis a növény lehet nem mutatta a kívánt színt csak akkor, ha a megfelelő módon kezelték. És persze tudni kellett, hogy melyiket hogyan kell használni.

A magyar ősök festésre használt növényeinek száma csupán néhány tucatot jelent. Természetesen ennél sokkal színesebb a magyar fauna és ennél sokkal több növény alkalmas a különböző anyagok festésére. Voltak kimondottan olyan növények, amelyeket csakis azért termesztettek, hogy azokkal festeni lehessen. Az egyik ilyen a sáfrány. Főleg olyan növényeket használtak fel festésre, amely az emberek közvetlen környezetében fellelhető, gyakori növény volt. Ennek köszönhetően egy növényfaj sem esett áldozatául a tömeges gyűjtésnek. Egy-egy növény még a nevében is hordozza azt, hogy mire használták az emberek. A festő zsoltinával a gyapjút sárgára tudták színezni, a báránypirosító vagy pirítófű nevezetű növény arról kapta elnevezését, hogy a juhászok a növényből nyert piros színanyaggal jelölték meg állataikat. A csülleng az a növény, amellyel a gyapjat és a fonalat festették kékre. Népies elnevezése a festőfű. A festő rekettye szolgáltatta a székely szőttesek füstös színét. A pirítógyökér anyagát arcpirosításra használták, a szurokfűvel pedig barnára, feketére festették a hajukat. Ma már ezeket a növényeket egyáltalán nem használjuk.