Jump to content

Azok a beszédes ujjak

2016. 06. 26. 17:00

Az interneten számos oldalon elemzik azt, hogy milyen személyiségről árulkodnak testünk egyes részei. A kezünk az egyik legbeszédesebb, amely elárulhatja, hogy milyenek vagyunk a valóságban.

Nem csak mostanában figyelünk a tenyérre és az ujjak hosszára, egyenességére, görbeségére, hanem már az ókori rómaiak és a görögök is méregették, hasonlítgatták, általánosításokat alkottak. A tenyér a mai napig a jóslás egyik felülete és terepe, éppen ezért a tudósok figyelme elterelődött a tenyerekről, meghagyták ezt a tenyérjósoknak, és inkább az ujjak elemzése felé irányult a figyelmük. A XIX. század végéhez közelítve arra a megállapításra jutott egy kutató, hogy a nőknek hosszabb a mutatóujjuk, a férfiaknak pedig a gyűrűsujjuk. Ezt ráadásul pontosította azzal, hogy az átlagon felüli ujjhosszúság magasabb intelligenciával is párosul. Amikor a technika is fejlődött, már a genetika és a hormonok is felismerésre kerültek, akkor már a genetikai különbségeket kezdték elemezni.  Később már azt is tudták vizsgálatokkal igazolni, hogy ha a gyűrűsujj hosszabb a mutatóujjnál, akkor az önérvényesítés is sokkal erősebben jelentkezik az adott személynél, és ez főleg a hölgyekre igaz.

Már az ókor emberei figyeltek az ujjakra. Régi szokás az, hogy a jegygyűrűt a bal kéz gyűrűsujjára húzzák fel. Korábban semmilyen genetikai megalapozottság nem volt mögötte, azzal magyarázták, hogy a hüvelykujj, a mutatóujj és a középsőujj testesíti meg a Szentháromságot, a negyedik, azaz a gyűrűsujj a házasság szimbóluma.

További elméletek és vizsgálatok során már azt találták a tudósok, hogy a magzati hormonháztartás határozza meg ujjaink arányait. Arra is fényt derítettek, hogy az igazán férfias és termékeny férfiak gyűrűsujja a hosszabb, a termékeny, nőies nőknek pedig a mutatóujjuk. Szintén a hormonháztartásnak köszönhető az, hogy a jobb kezünk jobban különbözik a baltól, amelynek hátterében a tesztoszteron és az ösztrogén mennyisége áll. A bal agyféltekét az ösztrogén serkenti, a balt pedig a tesztoszteron. Ezért is van az, hogy a nők a beszédben általában jobbak, míg a férfiak a vizualitásban.

Tudtad, hogy az egyes ujjak hosszáért az ösztrogén és a tesztoszteron a felelős? És azt tudtad, hogy az úgynevezett Hox-gének irányítják az ujjak, a lábujjak és a nemi szervek fejlődését is?

(Forrás: jewelrywise.com, clarajewellery.com/képek)