A csipke a múltban is kedvelt volt, az arisztokrácia elmaradhatatlan kiegészítője volt. Idén tavasszal is nyugodtan lehet csipkebetétes, rátétként vagy díszítőelemként használt ruhákat hordani, ám akár önmagában is viselhető.

A csipkéből készült ruha nem minden nő vágya, ettől függetlenül fehérneműben és felső ruházatként is ugyanúgy divatban van, mint jóval korábban is. Kortalanságát azért őrizte meg, mert a nőiesség egyik kifejezője. Már az Árpád-korban is csipkét viseltek, erre régészeti leletek is rámutattak. Akkoriban áttört anyagú textil készítése során alakították ki a mintákat. A nemesi hölgyek ruháját díszítő csipkék aranyszálból készültek. Leginkább gallért, kézelőt és a mellrészt díszítette a csipke, de nem viselte ám akárki, ugyanis drága volt, így a társadalmi hovatartozást is hirdette. Ami egy ideig csak kiegészítő volt, az a XVII. századra kinőtte magát és olyan ruhaköltemények születtek csupa csipkéből, amely már egyáltalán nem a viselőjének kényelmét szolgálta. Sokan a mai napig éppen azért nem szeretik a csipkebetétes, vagy csipkéből készült ruhákat, mert viseletük nem a legkényelmesebb. Pedig a mai darabok egyáltalán nem olyanok, mint korábban voltak.

Olykor azonban, ha nagyon nőies oldalunkat akarjuk megmutatni, akkor a csipkés darabokért nyúlunk. Olyan nemes és olyan ártatlan, mégis szexis hatást kelt viselőjén, hogy érdemes néha akkor csipkébe bújni, ha nem is a legkényelmesebb. A fehér csipke kimondottan a tiszta, szűzies hatást kelti, míg a fekete ennek ellenkezőjét, a démonit. A piros csipke felkorbácsolja a kedélyeket, vad, vadító. A csipke mutat is és eltakar. Csak sejteti, hogy mi van alatta, de nem mutatja meg teljesen. Ez mindig felkelti az ember figyelmét.

A csipke önmagában viselve elegáns, amely megállja a helyét esküvőn, más ünnepi rendezvényen, alkalmakon is, ám farmerrel, blézerrel, magas sarkú cipővel, bokacsizmával hétköznapi viseletté válhat.
A régmúltban a csipke még kézzel készült, amelyet ma már természetesen felváltotta a gépi megoldás.