Jump to content

Egy újabb divatőrület

2014. 03. 16. 16:51

A mai világban már semmin sem lepődünk meg. Volt már divat a Justin Bieber-haj, és most a leggingsek és Timberland cipők is hódítanak. De az összes többi közül most ez tűnik a legglobálisabbnak. Sportcipőláz.

Ma már minden második tinédzsernek van, mert csak akkor vagy menő. A legnagyobb divatikonok is beszereztek belőle jópárat, nem beszélve a rapperekről, akik maguk hozták be ezt a trendet. Hihetetlen árakat elkérnek egy-egy cipőért, pláne ha limitált kiadású.

Lényegében ezek már nem sportcipők. Ezek utcai cipők, amiket direkt arra tervezték, hogy hétköznap hordják az emberek.

Kétségtelenül az egyik legmenőbb a Nike. Már évek óta ők tartják a csúcsot a sportcipő eladásban, jogosan, de ki akarták terjeszteni a vevőkörüket, így alkották meg az Air Max-et.


Hatalmas siker lett, főleg a tinik körében. De amit a legtöbben vásároltak, az a fehér és fekete verzió volt, mert azt ugye mindennel fel tudod venni. Rengetegen hordják munkahelyen, kosztümökhöz, vagy szoknyával és retiküllel. A legnagyobb divatházak is kénytelenek voltak sportcipőket tervezni, mint például a Chanel, mert akkora volt a siker. Ők pasztell árnyalatokkal dolgoztak, de meg tudták oldani, hogy még mindig elegáns legyen, ahogy a márka imidzséhez illik.

A rapperek presztízsből hordják az Air Max-et, minél különlegesebb és nehezebb beszerezni, annál menőbb vagy. Sőt most ma már ez úgy megy, hogy magának a rappernek készítenek el modellt, amit ha megunt, csak felrak az E-bay-re és akár 1 millió forintért eladja. (Kanye West Nike Air Yeezy 2 II SP Red October-je még mindig eladó, nem kevés 900 ezer forintért.) Ő az, ez a piros:

Eláruljuk, hogy a mi kedvencünk az ezüstszínű, mert egyszerűen odavonzza a tekintetet.

Egy Nike Air Max körülbelül 30 ezer forintba kerül. Igen tényleg ilyen drága, de persze vannak másolatok is, csak azok nyilván nem néznek ki annyira jól. Vajon tényleg megéri ennyit költeni rá? A fiatalok szerint mindenképp.

Ezen kívül hódít még a New Balance cipő is. Sajnos itthon kevesen ismerik, hiszen nincs boltjuk hazánkban, ezért interneten kell többnyire megrendelni. Ők a bélelt cipőkre esküsznek, vagyis nem igazán vízálló. A cipő az egyszerűségéről híres, de ettől még ugyanolyan drága. Több formában található, de inkább földszínűekre koncentrálnak.

 


És a harmadik trendi utcai sportcipő márkánk: az Asics. Ezt viszont lehet Magyarországon kapni, csak néha nehéz megtalálni. Elméletileg az Office Shoes-ban vagy bármilyen sportcipő boltban kapható, bár nem mindig van készleten. Főleg a neon színeiről szúrjuk ki az utcán, de szerintünk az kicsit too much. Nagyon színes, van úgy, hogy kizárólag terepre tervezik, túrákra. Oda meg ki venne egy méregdrága cipőt?

 

 

(Fotó: high-lander.hu, noblecustom.com, www.stylefile.com, www.endclothing.co.uk, sneakernews.com, www.wheredidugetthat.com, www.instyle.com, lookbook.nu)