Jump to content

Mikulásvárás versekkel

2015. 11. 29. 10:00

Még egy hetünk van elkészülni a gyerekeknek szánt mikuláscsomagokkal. A kicsik sosem látott lelkesedéssel szokták ebben az időszakban fényesíteni és takarítani saját kis csizmájukat, hogy az megfelelő díszében pompázzon, mire megérkezik szánján a fehér szakállú.

 

A Mikulás várása azonban nem csak ennyiből áll. Az egész ünnepi hangulat megteremtése is ebben az időszakban kezdődik. Az adventi koszorút el kell készíteni, többen már belekezdenek a karácsonyi ajándékok beszerzésébe is. Otthonunk ünnepi díszbe öltöztetése, vagy legalábbis a kellékek elkészítése is kezdetét veheti. Az otthoni elfoglaltság mellett az oktatási intézményekben is előtérbe kerül a karácsonyi ünnepkörbe tartozó szereplők és hagyományok felelevenítése. Kézügyességüket megcsillantva készítenek rajzokat, figurákat, díszeket. Nem csak a kezeinket vehetjük ám igénybe a készülődés során. Máshogy is lehet a Mikulást várni.

Az óvodában és az általános iskola alsóbb tagozataiban még igencsak nagy jelentőséggel bír a Mikulás személye. A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy azok, akik nem viselkednek jól, virgácsot kapnak csomagjuk mellé, míg a jók csomagjából a figyelmeztető virgács hiányozni fog. Nagyon lelkesen készülnek dalokkal, versekkel, hogy biztos legyen a csomagjuk. Talán tudunk mi is ötlettel szolgálni, hogy mivel várják az apróságok a Télapót.

Hívogató

Gyere ide, Mikulás!
Minden gyermek téged vár.
Minden házba bekopogtál?
Ott még egy ház vár reád.

A kéménybe hogyan férsz be?
Válaszolj a kérdésemre!
Ruhád piszkos soha sem lesz
ha lecsúszol a gyerekekhez?

Hát ez a csomag kié lesz?
Remélem, engem sem felejtesz.
Mikor jössz hozzám, Mikulás?
Hidd el, nagyon várok rád!

Donászy Magda: Télapóka, öreg bácsi

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.

Donkó László: Mikulás de csudás!

Mikulás, Mikulás,
mindene de csudás:
Legszebb a puttonya, ajándékból
minden jóból
ki nem fogy soha!
Mikulás, Mikulás,
mindene de csudás: l
egjobb a jó szíve,
ajándéknál
dúsgazdagabb
jósággal van tele!

(Kép forrása: thewealthwatchman.com)