Jump to content

Fényárban úszunk

2017. 03. 16. 19:00

A fény hatással van mindenre és mindenkire, amelynek intenzitása még a bioszféra életritmusát is befolyásolja. Az élőlények sok millió éven keresztül alkalmazkodtak az éjszakák-nappalok váltakozásához, az ember ebbe beleszólt.

Miután az ember lejött a fáról, hosszú időnek kellett eltelnie, hogy fényt varázsoljon. Eleinte csak a tűz lobogott annak érdekében, hogy meleget biztosítson őseink számára, aztán már az ételeket is azon készítették el. Később már gyertyát, mécsest gyújtottak, de ezek még mindig nem gyakoroltak nagyon nagy hatást a természetre.

Ám a XIX. század technikai fejlődésének köszönhetően a világítóeszközök kínálata egyre szélesedett, ezzel arányosan a kibocsátott fény nagysága is nőtt. Megjelentek a gázlámpák, majd az elektromosság hódította meg a világot.

A LED-nek, amely már félvezető eszközre épül, az az előnye, hogy magas fokú a fényhasznosítása. A hagyományos izzólámpák egy wattnyi teljesítményből annyi fényt produkálnak, mint három gyertya. Ehhez képest a LED-ek akár harminc gyertya fényével vetekednek. Emiatt nagyon gazdaságosnak tartják. Csakhogy a fény hasznosításának növekedésével arányosan nő a LED-ek használata, vagyis egyáltalán nem jár semmilyen energiaspórolással. Az olcsóbb világítás még több energia felhasználásával jár együtt.

Az ökológia szempontjából a fény kibocsátásának több tényezője is van. Számít, hogy a milyen a fény színe, és annak összetétele is mérvadó. A szín azért fontos tényező, mert az állatok máshogy reagálnak a színekre.

Az éjszakai égbolt látványa szinte semmit sem mond egy nagyvárosban élőnek. Az utcai lámpák fénye, az épületek kivilágítása az ég háttérfényét növeli. Ami sötétben látható lenne, az ilyen mesterséges fénynek köszönhetően nem élvezhető. Az éjszakai sötétséget követő nappali világosság adja meg az élőlényeknek a földi ritmust. Az ember érzékszervei nem olyan fejlettek, mint az éjszakai életet élő állatoké. Sötétben egyáltalán nem látunk jól, és ezt néha a lábunk is bánja éjszakai botorkálásunk során. A technikának köszönhetően emiatt is igyekszünk megvilágítani környezetünket lakáson belül és kívül is.

A fényszennyezés modern időnk nagy ökológiai problémája, mert a mesterséges fények megzavarják az élővilág működését. Az élőlények tájékozódásába nagy zavart okoz, aminek következtében a repülő állatok akár eltévedhetnek, nem találnak vissza élőhelyükre, épületeknek ütközhetnek. De nem csak a repülő állatoknál okoz ez gondot, hanem az éjszaka aktív fajoknál is, ugyanis a mesterséges fény megléte lerövidíti a vadászatra, a táplálékszerzésre fordított időt. Ezek mellett még számos negatív hatása van a mesterséges fényeknek.

(Forrás: marmalade.hu | medicalnewstoday.com, salon.com, newsmedialive.com/képek)