Jump to content

PET-es ötletek

2016. 10. 18. 19:00

Egy háztartáson belül talán az egyik legjellegzetesebb hulladékfajta a PET-palack. Tömegesen vásároljuk az ásványvizet, amelynek hátramaradó palackját lehet szelektíven gyűjteni, de akár otthonunkban is felhasználható dekoráció és használati tárgyként.

Reneszánszát éli az újrahasznosítás kora. Ez cseppet sem baj, mert környezetünk már így is túlterhelt. Sokat segíthetünk ezen a problémán, ha a szemétnek minősülő palackokból készítünk valami hasznosat.

Talán a legáltalánosabb és leginkább eszünkbe jutó felhasználása a megmaradt PET-palackoknak, ha abban valamilyen növényt ültetünk, csíráztatunk. Ha pedig már erre gondoltunk, és netán meg is valósítottuk, akkor tovább is lehet gondolni. Erkélyen, teraszon és kertben is kivitelezhető, ha a palackok oldalán rést vágunk, megtöltjük virágfölddel és növények magvait ültetjük el bennük. A fellógatott, rögtönzött virágágyások jól mutatnak mindenhol. Nemcsak fekvő palackokat aggathatunk fel, hanem függőt is. A futómuskátli például megfelelő körülmények között hamar benövi a palackot, és így már nem is fog a PET-palack látszani, csak a virág. Bárhogy használjuk a palackokat cserép gyanánt, a pangó víz elkerülése érdekében néhány lyukat érdemes azokon ejteni, így a felesleges vízmennyiség távozni tud.

Növényeink némelyike vízigényes. Hogy ezt biztosítani tudjuk, PET-palackból öntözőberendezés is készíthető. A palackot vízzel töltve, fejjel lefelé fordítva, fellógatva adja a locsolót. Annyi teendő van, hogy egy apró lyukat kell a kupakra fúrni, amely csepegteti magából a vizet, így állandó nedvességforrása lehet a növényeknek.

Az étkezésünkhöz szükséges alapanyagok tárolását is meg lehet oldani palackokból. Egy palack szájának levágása után beletölthető a rizs, a tészta, a búzadara, zsemlemorzsa, só, cukor, és egy másik palack alját levágva megkapjuk a tároló tetejét is. A legjobb, hogy a palack átlátszó, így nem kell a tetejét mindig letekerni, hogy meglássuk, vajon mit rejt. Szabadon díszíthető, címkézhető.

A PET-palack máshogy is hasznosítható megmaradt, vagy fagyasztani szánt ételek csomagolására. A palack nyakát kupakkal együtt el kell távolítani, csak erre lesz szükségünk. A fagyasztani kívánt ételt zacskóba porciózzuk, majd a zacskó száját fűzzük át a levágott palack nyakán. A zacskó száját igazítsuk el a palackban, majd  erre csavarjuk rá a kupakot. Könnyen kezelhető és praktikus tárolási mód.

Hogy kedvenceink is részesedjenek a PET-palack ötlettárból, készíthetünk önetetőt is macskák számára. Az egyikből fog a cica enni, ezt a fekvő palack fogja szolgálni, amelybe egy álló palack lesz a száraz macskatáp tartója.

PET-palackból akár hulladékgyűjtőt is lehet fabrikálni, de készült már térelválasztó függöny, ékszertartó, csillár, és ki tuja, hogy te milyen ötlettel rukkolsz elő.

És íme, néhány ötlet megvalósítása:

(Forrás: marmalade.hu | youtube.com/videó | boredpanda.com/képek)