Jump to content

Boldogtalan fiatalság

2016. 08. 03. 19:00

Tragikus sorsú fiatalok, függőséggel élő, céltalan és boldogtalan fiatalok vesznek körül. Miért olyan boldogtalanok a mai huszon- és harmincéves magyar fiatalok?

Mindenki körül lézengenek olyan fiatalok, akiknek boldognak, életvidámnak kellene lenniük, akiknek  tele kellene lenni életcélokkal, tervekkel, családalapítási szándékkal, ehelyett pesszimista, meggyötört, az életben csak tébláboló fiatal felnőtteket látunk. Még ebben a helyzetben is a legtöbben próbálnak kapaszkodót keresni, és ha van kellő akaraterejük, külső segítségük, akkor megtalálhatják számításukat az életben. Ha azonban nincs semmi, ami motiválná őket, akkor féktelen és végtelen bulizásba vagy teljes bezárkózásra ítélik saját magukat.

A magyar fiatalok között végzett felmérések során az derült ki, hogy elégedetlen az életükkel. Az Y generáció egy része kifejezetten boldogtalan. Az Y generációba a 1970-es évektől az 1990-es évek közepéig született fiatalok tartoznak. Ennek a generációnak az elődei, azaz a nagyszülők általában nagy szegénységben éltek, sokat dolgoztak kevésért. Átéltek világháborúkat, családtagjaikat veszítették el, a semmiből kellett újra teremteniük saját életüket. A nagyszülők gyerekei, azaz a szülők, vagyis az Y generáció szülei is érezték a nehézségeket, aztán a rendszerváltozással jobb lett a helyzet és a szülők abban reménykedtek, hogy gyermekeiknek sokkal jobb lesz majd az élete, mint az övék volt. Úgy is nevelték az Y generáció gyermekeit, hogy bennük több van, jobbak, ezért egy karrieréhes, ambiciózus felnőttek lettek. Fő szempont lett, hogy önállóak legyenek a szüleiktől, akik meg tudják valósítani álmaikat, vágyaikat. A gazdasági világválsággal ez megváltozott. Sokan mentek felsőoktatási intézménybe tanulni, de az első arculcsapás akkor érte őket, amikor diplomával a kezükben nem találtak megfelelő állást. Munkahely lett volna, de egyáltalán nem az, amely megfelelt volna azoknak az elvárásoknak, amelyet saját maguk tűztek ki, hogy céljaikat megvalósíthassák. Mindehhez hozzájárul az is, hogy a korra jellemző a közösségi felületeken való részvétel is befolyásolja az életüket. Ma már a szemtől szembe kommunikáció helyett sokszor az interneten zajlanak az interakciók. Aki nincs interneten, az nem is létezik. Szeretik a legjobb oldalukat megmutatni az interneten. Arra törekednek, hogy sokak tetszését elnyerjék a feltöltött fotók, posztok. Arról persze mindenki hallgat, hogy mi a baja az életében.

Magyarország fiataljai, vagyis az Y generáció tagjai elégedetlenebbek más európai fiatalokhoz képest. Erre a generációra jellemzőbb, hogy kapcsolataikban és az élet minden területén sokkal felszínesebben viselkednek. Pedig a gyógyír a közösségbe járás, a sok-sok beszélgetés lenne.

(Forrás: rigger-consumptive.blogspot.com, gmc.net/képek)