Jump to content

Éjjel-nappal nyitvatartó óvodák

2014. 11. 21. 11:01

A gazdasági világválság, a bizonytalan álláslehetőségek és a kiszámíthatatlan munkaórák hatására Amerikában egyre inkább elterjednek az éjjel-nappali óvodák. A 24 órás szolgálatot olyan szülők számára fejlesztették ki, akik munkájuk miatt rendszertelen és előre megjósolhatatlan életet élnek

A statisztikák alapján az amerikai lakosok 40%-a nem rendszeres munkaidőben dolgozik, ami a családi életet és a gyereknevelést különösen nehézzé teszi. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a gyerekek 28%-át egyedülálló szülő neveli, nem is csodálkozhatunk rajta, hogy egyre nagyobb teret hódítanak az extrém nyitvatartású óvodák és bölcsödék.

A kétgyermekes Marisol lányai is egy New Yorki éjjel-nappali óvodába járnak. Marisol reggel 8-tól délután kettőig egy áruházban dolgozik, délután 6-tól este 10-ig pedig egy másik üzletben van másodállása. Ezért a gyerekeivel minden nap fél három és fél hat között tud csak együtt lenni, a fennmaradó időben pedig az egésznapos megőrzőben vannak a csemeték. Az asszonynak, aki egyedül neveli gyermekeit, nagy szüksége van mindkét állására, hiszen csak a két fizetés együttes összegéből képes fenntartani magukat. Helyzetével azonban messze nincs egyedül.

A szegénységi küszöb alatt élők nem engedhetik meg maguknak, hogy visszautasítsanak szokatlan, vagy kényelmetlen munkaórákat, de sokszor nincs is kinek panaszkodni, mivel az időbeosztásukat egy számítógép vezéreli. A gépet pedig nem fogja érdekelni, ha a szülő műszakja éjszakára esik.

A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, mindez hatalmas terhet ró a családi életre, és a gyerekek egészséges lelki fejlődésére is.

-Nehéz ezt kimondani, hiszen már így is temérdek édesanya érez vad lelkiismeretfurdalást, de tudjuk, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő mennyisége és minősége milyen irgalmatlanul fontos a gyerekek fizikai és érzelmi életében. –magyarázza Dr Alan E. Kazdin gyermekpszichológus. –Ha egy kisgyerek rendszeres esti fektetésének rituáléját felborítjuk, azzal nagyon nagy feszültség és nyomás alá helyezzük őt. Ez hosszú távon viselkedési problémákat is okozhat.

-A gyerekek biztonságérzetében nagy szerepet játszik, hogy tudják, ki fog róluk gondoskodni. Ez a megjósolhatóság fontos az életükben. –figyelmeztet Dr Tovah Klein, a Barnard Főiskola Gyerekfejlődési Központjának igazgatója. –Ha ezt az éjszakai műszakban dolgozó szülő nem képes nekik megadni, akkor valaki másnak kell megtennie.

(Yahoo Shine, kép: webmd.com)