Jump to content

A fiú, aki mégsem tért vissza a mennyországból

2015. 01. 27. 11:14

Kénytelen volt visszavonni kiadója nem sokkal a megjelenés után annak a fiúnak a könyvét, aki hat éves korában két hónapot töltött kómában, majd felébredve azt vallotta, hogy ez idő során megjárta a mennyországot, majd visszatért. A könyv hiába került fel a bestseller listák élére, és kapkodták el hatalmas példányszámban, végül hamar lekerült a polcokról. A most 17 éves srác ugyanis azt állítja, mégsem volt igaz a története.

Alex Malarkey, ’A fiú, aki visszajött a menyországból’ társszerzője édesapjával együtt utazott, amikor autóbalesetet szenvedtek. Két hónapot töltött kómában, a baleset miatt pedig örökre mozgássérült lett.

Könyvében ezekről az élményeiről ír, illetve elmeséli, hogyan jutott el a mennyekbe, hogyan találkozott Jézussal és az ördöggel való társalgását is részletesen taglalja. Az izgalmas, lebilincselő olvasmányt közvetlenül megjelenése után több, mint egy millió példányban kapkodták el.

Múlt kedden azonban a Pulpit and Pen megjelentette Alex üzenetét „Nyílt levél a Lifeway (vallásos könyvekkel foglalkozó kiadó neve –a szerk.) és a mennyország turizmus más kiadói, vásárlói és marketing szakemberei részére a fiútól, aki nem jött vissza a mennyországból” címmel.

„Kérlek bocsássátok meg levelem rövidségét, de korlátozott lehetőségeim miatt kénytelen vagyok kurtára fogni. Nem haltam meg. Nem mentem a mennyországba. Azért mondtam, hogy a mennyekben jártam, mert azt reméltem, ettől majd különleges figyelmet kapok. Amikor ezt állítottam, akkor még nem olvastam a Bibliát. Számtalan ember profitált a hazugságaimból, és teszik ezt mind a mai napig. El kellene nekik is olvasni a Bibliát, ami éppen elég. A Biblia az igazság egyetlen forrása. Nem lehet semmi, amit az ember ír, tévedhetetlen.”

Alex édesanyja, Beth Malarkey már jó ideje ellenezte a könyv megjelenését.

-Mély fájdalommal látom, hogy a könyvet nemcsak hogy folyamatosan árusítják, de meg sem kérdőjelezik annak a tartalmát. Amikor Alex megpróbálta elmondani a lelkészének, milyen hibás a könyve, és hogy le kell állítani a kiadását, azt a választ kapta, hogy az áldás mások számára.

A család terapeutája szerint semmi meglepő nincs abban, hogy Alex a kómából való felébredése után előrukkolt egy ilyen történettel.

-Amikor egy ehhez hasonló traumatikus élmény ér bennünket, mindegy, hogy hány évesek vagyunk, igyekszünk értelmet találni benne. Olyan formát adunk az eseményeknek, amely során az könnyebben feldolgozhatóvá válik. Egy hat éves gyerek számára különösen fontos a családjának a hite. Ha nagyon vallásosak –és ez esetben erről van szó- akkor a trauma megbeszélése során Jézust és a menyországot is megemlítik. Egy hat éves gyerek ezt a keretrendszert használja fel arra, hogy nagyobb biztonságban érezhesse magát.

Hogy Alex 11 évvel később képes volt kiállni az igazáért,szembeszállva a kiadóval és annak környezetével, az igen nagy bátorságra vall.

(Yahoo, kép: adelaidenow.com.au)