A világ is folyamatosan változik, ahhoz igazodva pedig az emberek, beleértve a gyermekek is. Azt nem tudják az elődeink bizonyítani, hogy ők sokkal jobban viselkedtek, mint mi. A mi korosztályunk sem tudja demonstrálni, hogy nagyobb volt a fegyelmünk, mint a mostani fiataloknak, de az biztos, hogy akár már az óvodában is hamarabb szabadjára engedik az indulatokat. A felnőttek ­– akár pedagógus, akár nem – sokszor tehetetlennek is érzik magukat ilyen helyzetekben. Az hamar bebizonyosodik, hogy ha a felnőtt hangosan és indulattal teli próbálja nevelni, terelni a gyermeket, abból nem sül ki jó. Ám az sem jó taktika, ha a háttérbe visszavonulva megvárjuk, amíg a kedélyek csillapodnak. Mi a hatékony, agressziómentes módja a konfliktusok oldásának?

Felmenőink még arról számoltak be, hogy gyermekkorukban nem volt ritka a körmös és egyéb testi fenyítés, büntetés az iskolában. Ma ez persze nem megengedett, mert ismeretes, hogy inkább félelmet vált ki, mintsem neveljen az ilyen viselkedés. Az is bebizonyosodott, hogy az így megfélemlített diákok közül többen váltak maguk is bántalmazó szülőkké, felnőtté, mert ez a fajta pedagógia mélyen nyomot hagyott bennük. Akik így nőttek fel, többen megfogadták, hogy egyáltalán nem fogják a nevelésnek ezt a fajtáját alkalmazni felnőtt életükben. Azonban nagyon nehéz ezt tartani, mert a nem fenyítés könnyen átválthat abba, hogy a gyerekek veszik át a vezetést. Ehhez pedig egyáltalán nem szükséges pedagógusnak lennie az embernek, ugyanis szülőként is beleeshetünk ebbe a csapdába. A gyerekek sem érzik magukat biztonságban olyan felnőttek mellett, akik túlzott agressziót tanúsítanak, de olyan mellett sem, akik kezükből kiengedik a gyeplőt, és még rosszabb, ha ezt a kettőt vegyesen alkalmazzák. Ebben az esetben még bizonytalanabbá válnak a gyermekek.

A „rossz” gyermek attól nehezen kezelhető, mert nincs meg a biztonságérzete, küszködik a bizalom, a feltétel nélküli elfogadás és a figyelem hiányával. Tovább nehezítjük mi felnőttek, hogy vagy túl kemények vagyunk a gyerekekkel, vagy pedig alárendeljük magunkat nekik. Elfogadtuk, hogy egy konfliktushelyzetben valaki mindig nyer, a másik pedig veszít. Ha azonban azt szeretnénk, hogy mindenki nyertes legyen, akkor azt a magatartást kell képviselni, hogy tiszteletben tartjuk a másik igényeit, de ugyanezt várjuk visszafelé is. Ez az úgynevezett asszertivitás, amely elsajátítható. Négy kérdést intézz magadhoz: Most mi történik? Mi az, amit most érzel? Mitől éreznéd magad jobban? Ehhez mit kellene tenni?