kép: http://www.pinterest.com/pin/486459197221668065/

 

Ha teljesülhetne egy kívánságom, azt kívánnám, legyen mindenkinek önbizalma! A többi ugyanis nem számít. Minden megoldódna, ha kivétel nélkül mindannyian hinnénk magunkban, tudnánk, hogy értékesek vagyunk, szeretnénk magunkat. Kutatások bizonyítják, hogy a jobb képességű, de alacsony önbizalmú emberek sikerei eltörpülnek a szerényebb képességekkel bíró, de szilárd magukba vetett hittel rendelkező emberek sikerei mellett.

Nagyon régen volt már, amikor tanúja voltam egy amerikai-magyar házaspár merőben eltérő nevelési attitűdjének. A mindenre felmászó, totyogó gyerek épp a nyitott bárpultba készült befészkelni magát a kristálypoharak közé. Nem sok kellett, hogy üvegszilánkokon üljön a pelenkás popsijával. Míg anyuka teljes pánikban felvisított, milyen rossz kisfiú, és vagy négyszer kimondta a nem szót, addig apukája nyugodtan, de elismerően szólt a felmászásról, mert tényleg nagy teljesítmény volt egy kétévestől, aztán nagyon határozottan elmondta, hogy ezt ne tegye többet. Óriási reveláció volt végignézni.

Azok a gyerekek és felnőttek, akiknek van önbizalma,

• optimisták
• rendelkeznek valamiféle belső derűvel
• képesek elviselni a kudarcot
• nincs szükségük rá, hogy folyton összehasonlítsák magukat másokkal
• nem kell folyton magukra vonniuk mások figyelmét
• nem kell folyton az erejüket fitogtatni

Mit tehetünk azért, hogy gyermekünknek legyen önbizalma?

Rengeteg mindent, de most elsősorban a kommunikációban megjelenő lehetőségekre szeretnék koncentrálni.

1. Segítsünk a gyereknek, hogy rálásson önmagára. Adjunk visszajelzést, de ne a sikereiről és kudarcairól, hanem az erőfeszítéseiről. Elvileg egyszerű a dolgunk, hiszen csak azt kell szavakba öntenünk, amit látunk. Mégis nehéz, mert az értékítéleteinket le kell nyelnünk: „Hű, az egész könyvet egyedül olvastad el!” „Látom milyen dühös voltál, de aztán összeszedted minden erődet és újra megpróbáltad.” „Észrevettem ám, hogy beágyaztál magadtól” Érdemes észrevenni a legapróbb fejlődést is, mert csodákra képes.
2. A probléma megoldását forszírozzuk, ne címkézzünk. Mondjuk ahelyett, hogy „egyszer a fejedet fogod elhagyni!” „te mindig mindent elfelejtesz”, stb. mondjuk azt „mit gondolsz mi segítene neked abban, hogy legközelebb az eszedbe jusson…” Az első esetben azt tanítjuk, hogy úgy lássa magát, mint aki feledékeny és egyben értéktelen. Nem kell sokat dolgoznunk azon, hogy tényleg azzá váljon. Ha megtanítjuk, hogyan lehet inkább a megoldásra koncentrálni, közben változik az énképe is, ő lehet az a gyerek, aki egyre jobban emlékszik a dolgokra.
3. Segítsünk az átkeretezésben. A gyerekek nem kevésbé szeretnek egy-egy eseményből örök érvényű igazságokat levonni, hiedelmeket kialakítani, mint mi, önsorsrontó felnőttek. Sőt, még jobbak benne! Ha épp valami nem sikerül, akkor már azt hiszi, hogy soha nem is fog. Segítsünk neki megérteni, hogy egy alkalom nem a világ. Előtte és utána bármi történhet. Hozzunk fel példát a saját tapasztalataiból, amikor valamit sikerült annak ellenére megcsinálnia, hogy elsőre nem sikerült.
4. És egy kis huncutság…hagyd, hogy véletlenül kifülelje, amint épp dicséred őt egy másik embernek. Minden szavadat el fogja hinni.

 

Pethő Orsolya, pszichológus

Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu