Jump to content

Mit mondjuk a gyerekeknek, ha válásra kerül a sor?

2014. 04. 08. 11:33

Ha már menthetetlen a kapcsolat, és válásra kerül a sor, abban nem csak a volt házastársak tudnak komoly lelki sérülésekre szert tenni. Gondolni kell a gyerekekre is, akik mindezt komoly lelki traumaként élik meg. A HuffPost-nak egy elvált anya mondta el, mi az a legfontosabb tíz dolog, amit mindenképp el kell mondani gyermekeinknek.

-Nem a te hibád.

Mindegy, hogy mennyi idős a gyerek, egész biztosan okokat fog keresni a szülei kapcsolatának tönkremenetelére. Hogy hogyan reagálnak egy válásra, és hogyan fogadják, az előre teljességgel megjósolhatatlan, és nem lehet tudni, melyik lesz az az elejtett megjegyzésünk, amibe belekapaszkodnak. Sok gyerek viszont hajlamos magát hibáztatni. Ezért feltétlenül meg kell nyugtatnunk, hogy mindez távolról sem az ő hibája.

-Teljességgel rendben van, ahogy most érzel.

A válás nem csak a felnőtteket kavarja fel lelkileg, hanem a gyerekeket is. Nyugtassuk meg őket, hogy teljesen rendben van, ha egyik nap szomorúak, mérgesek, csalódottak, vagy akár vidámak a változástól. Minden érzés természetes.

-Ha szükséged van rá, kaphatsz külső segítséget.

Ha a gyermek önvádaskodása, vagy hangulatingadozása nagyon elfajul, mindenképp megpróbálhatjuk külső szakember segítségét kérni. Nem szükséges, hogy kizárólag magában, egyedül, vagy az amúgy is felkavarodott szülőkkel oldja meg a problémáját.

-Apa és anya is nagyon szeret téged.

Talán a legfontosabb, hogy elmagyarázzuk a gyermekünknek, hogy a válás az egy kapcsolati probléma két felnőtt között, és nem a szülők és a gyerek között. Az eredeti családi állapot valóban meg fog változni a jövőben, de a szülők szeretete a gyerekük irányában egyáltalán nem.

-A szülők különbözőképpen mutattják ki a szeretetüket.

Egy válás során a gyerekek gyakran azon tűnődnek, mennyire szereti éket egyik, vagy másik szülőjük, és közben óhatatlanul össze is hasonlítják a kettejüket ilyen szempontból. Melyik mennyi időt, pénzt áldoz rá, milyen dolgokat csinálnak együtt? Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy ezek a különbségek a logisztikai elemekből fakad, és nem abból, hogy ki mennyire szereti a gyerekét.

-A szüleid válása nem határoz meg téged.

Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy attól még hogy elválnak a szülei, ő maga ettől nem lesz más. A reményein, álmain, céljain ez cseppet sem változtat.

-A szüleiddel való kapcsolataid függetlenek egymástól.

Fontos, hogy a gyerekek ki tudjanak alakítani a két szülővel két, egymástól független kapcsolatot. Fontos, hogy ezekben a kapcsolatokban a gyerekek biztonságban érezzék magukat, ezért semmiképp se menjünk bele olyan kommunikációs csapdákba, amikor a másik felet a gyereken keresztül kezdjük el aláásni, vagy mószerolni, vagy a gyereken keresztül kémkedni elvált házastársunk új élete felől.

-Nem a te felelősséged, hogy rendbehozd a szüleid kapcsolatát.

Sok minden hozzájárul ahhoz, hogy két fél úgy érezze, már csak a válás az egyetlen kivezető út megromlott viszonyukból. A házasság két emberről szól, és nem a gyerek felelőssége, bármi történjék is.

-A házasság csodálatos tud lenni.

El kell magyaráznunk a gyerekeknek, hogy attól még, hogy ez a szüleiknek most nem működött, attól még a házasság intézménye remek dolog is tud lenni.

-Az élet nem áll meg.

Mindenki túl fogja élni a válást, ahogy a szülők, úgy a gyerekek is. Inkább tekintsenek erre úgy, mint egy második esélyre egy szebb, boldogabb életre.

(Forrás: HuffPost, kép: getcapables.com)