Jump to content

„Nem felel meg az iskola bibliai színvonalának”

2014. 04. 04. 11:35

Egy nyolc éves kislányt kivettek nagyszülei a Virginia államban található Timberlake keresztény iskolából, miután ott azt mondták neki, hogy nem szabadna úgy kinéznie, mint egy fiúnak, hanem meg kellene értenie, hogy Isten őt lánynak teremtette.

Miután kézhezvették az iskola igazgatójának a levelét, melyben arról értesíti a nagyszülőket, hogy a gyermek megjelenése nem felel meg a bibliai színvonalnak, mivel nem elég nőies, a nagyszülők úgy döntöttek, kiveszik unokájukat az iskolából.

Sunnie azzal húzta ki a gyufát a rigorózus oktatási intézménynél, hogy rövid hajat visel, és farmernadrágot hord pólóval, számolt be róla az Independent.

Szegény nagymamát teljesen letaglózta az iskola reakciója.

„Úgy gondoljuk, hogy hacsak nem értik meg világosan Önök, és unokájuk, hogy a gyermeküket Isten nőnek teremtette, amihez megjelenésében és ruházatában is igazodnia kell, akkor úgy gondoljuk, a Timberlake Keresztény Iskola nem a megfelelő oktatási intézmény számára a jövőben.” Majd hozzátették: az iskola megtagadhatja a beiratkozást szexuális erkölcstelenség, vagy homoszexualitás gyanúja esetén.

Az igazgatónő levelében jelezte, Sunnie osztálytársai teljesen össze vannak zavarodva a kislány nemi identitását illetően.

-Sunnie tudja, hogy ő lány, egyszerűen csak szeret fiús dolgokat csinálni. –meséli a nagymama, aki felháborodásában a nyilvánossághoz fordult, miután kiderült, a magániskolát nem jelentheti fel a méltánytalan bánásmódért. Majd hozzátette:

-Sunnie megjelenésével egyébként már korábban is adódtak problémák, amikor óvodában levágatta a haját, hogy azt felajánlja rákos gyerekek számára készített parókákhoz.