Jump to content

A továbbtanuló gyermek után is jár állami támogatás

2014. 03. 12. 12:13

Ugrik a családi pótlék a gyermek érettségije után, akár munkába áll, akár továbbtanul. Ám talán kevesen tudják, hogy az egyetemre, főiskolára menők esetében is jár állami támogatás – még ha minimális is – a szülőknek, feltéve, hogy a diáknak van kisebb testvére és otthon marad.

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerint a családi pótlék a még nem tanköteles, a tanköteles, valamint a tankötelezettsége megszűnését követően köznevelési intézményben tanulmányokat folytató gyermekekre tekintettel jár, a törvényben meghatározott életkorig – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A felsőoktatási tanulmányokat folytató gyermekekre tekintettel családi pótlék nem jár. Ugyanakkor abban az esetben, ha a családban nevelkedik még családi pótlékra jogosító gyermek, akkor a felsőoktatási hallgató a családi pótlék összegének számításánál a gyermekszámba beszámít.

Ha például valakinek két középiskolás és egy egyetemista gyermeke van, akkor csak a középiskolásokra tekintettel fog kapni családi pótlékot, de nem a kétgyermekes, hanem a háromgyermekes gyermekenkénti összegben. Vagyis, ha nem egyedülálló, akkor 32 ezer forint családi pótlékra lesz jogosult (gyermekenként 16 ezer forintra), és nem 26 600 forintra, ami a két gyermekre tekintettel járó családi pótlék összege. Egy középiskolás és egy egyetemista gyerek esetében összesen 13 300 forint illeti meg a szülő(ke)t, 12 200 forint az általános vagy középiskolás és 1 100 forint az egyetemista, főiskolás után.

Ám még e minimális, 1 100 forintos összeghez való hozzájutáshoz is az szükséges, hogy a szülő benyújtsa a hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolást a Magyar Államkincstár családi pótlékot folyósító igazgatóságának, legkésőbb minden év október 15-éig.

Létezik ugyanakkor a családi pótlék speciális esete, a saját jogon járó nevelési ellátás. Ezt azon nagykorú személy esetén lehet igénybe venni, akinek egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése szerint nem haladja meg az 50 százalékos mértéket. Ebben az esetben a családi pótlékra való jogosultság független attól, hogy a jogosult folytat-e tanulmányokat.

A rendszeres, valamint a rendkívüli szociális ösztöndíj (továbbá a tanulmányi ösztöndíj) felosztásának/összegének meghatározása intézményi jogkör, így minden felsőoktatási intézményben, karon eltérő lehet. Valamennyi egyetemen és főiskolán a Hallgatói Önkormányzat dönt a szociális ösztöndíjak odaítéléséről.

(Fotó: www.unl.edu)