Jump to content

Viccesnek kellene lenniük, ehelyett rémisztenek. Ez a bohócsors

2017. 10. 10. 17:00

Nagyon sokan szeretik a cirkuszt, és ha vándorcirkusz érkezik a településre, sokan el is látogatnak abban bízva, hogy látványos, meghökkentő vagy poénos előadást láthatnak. A gyerekek leginkább a bohócokat várják. Azt, akire régen és mostanság is sokan rettegve gondolnak.

Most, amikor egy újabb valóságában kelt életre Stephen King „Az” című horrorjában Pennywise, a borzalmas bohóc, persze, hogy nem szívleljük az amúgy szórakoztató alakokat. Talán még a cirkuszban viccesen csetlő-botló alakokra is kicsit másként tekint az, aki látta a horrorfilmet.

A bohócok eredetét kutatva azt találjuk, hogy a mai értelemben vett bohóc ősei már Egyiptomban léteztek. Már akkor is a feljebbvalók szórakoztatása volt a fő cél, és ennek érdekében maszkokat, állatbőröket húztak magukra. Egyfajta udvaribolondként funkcionáltak, ahogy Kínában is. Már az első kínai császár udvarában is dolgozott udvari bolond, és a görögök is éltek a szórakoztatás eme fajtájával. Erre a célra ez utóbbi országban szó szerint bolondokat használtak fel. Az ókori rómaiak már megkülönböztették a bohócokat, így volt, aki csak grimaszolt, a másik testi fogyatékossággal rendelkezett, míg a harmadik féle bohóc hírességeket, neves színészeket figurázott ki.

A bohócok és az udvari bolondok őszintén és felnagyítva beszéltek, és ezzel sokak haragját magukra vonták, ezért voltak nevettetők, akik halállal lakoltak. Mégis ez a nyitottságuk és őszinteségük az önkifejezés és az őszinteség példaképeivé tette őket.

Az a bohóc, amelyet Pennywise is képvisel, csak annak nagyon szelíd és tényleg nevettető mivoltában, az, aki abban a maskarában, a cirkuszban is porondra lép, a XIX. században tűnt fel először. A bohócok színes ruhában és színes parókával, nevetősre festett arccal igazi szórakoztató figurák, azonban mégis sokakat még a bohócok gondolatától is kiráz a hideg.  Sőt mi több, a rémálmok egyik főszereplője is lehet. Azt, amikor a bohóctól retteg valaki, már névvel is illették, ez a coulrofóbia.

Adott egy nevetségesen kinéző, indokolatlanul nagy cipőben botorkáló, bő nadrágot, kócos, színes parókát viselő, viccesre mázolt arcú alak, és nagyon sokan mégsem találnak benne semmi nevetségest. Egyesekben a bohóc látványa egyet jelent a félelem forrásával, és ez igaz felnőttekre, gyerekekre egyaránt. A kutatókban is felmerült a kérdés, hogy miért rettegnek sokan az egykor színházi, mára már cirkuszi nevettetőktől? Egy tanulmányban résztvevők gyerekek voltak, és sokuk semmi vicceset nem talált a bohócban. Fura kinézetük miatt nem viccesnek titulálták, hanem bizarrnak, ami inkább a félelemet generálta bennük, mintsem a nevetést.

A nevetősre festett arc, a nevetséges ruházat célja, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára, a bohócok ezt akarják elérni, de a túl sok smink, az állandó groteszk vigyor ellenszenvet vált ki sokaknál. Az a mosoly nem őszinte, inkább csak leplezi saját szomorúságát. A filmes ipar pedig csak tovább erősítette sokakban a bohócfóbiát.

(Forrás: marmalade.hu | mashable.com, pressdemocrat.com, clarksvillenow.com/képek)