Jump to content

Barátság horoszkóp II.

2017. 04. 19. 21:00

„Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.” (Szókratész)

Szűz

Az örök kritikus jegy, aki barátait gondosan megválogatja. Nem barátkozik egykönnyen, nehezen bízik meg az emberekben, és viszonylag hosszadalmasabb folyamat után nevez valakit az igaz barátjának. Azok az emberek, akik bekerültek a szűz baráti körébe, elnyerték a bizalmát, ami pedig nem egyszerű dolog. A szűz jegy szülötte barátaiért mindent megtesz, és ez fordítva is így van. Ha gondosan kiépít egy baráti kapcsolatot, akkor azért mindent meg is tesz. Nem hanyagolja el a másikat, szeret közös programokat csinálni, sokat beszélgetni. Nem csak arra van szüksége, hogy mások meghallgasság, ő is meghallgatja barátait.

Mérleg

A jegy szülöttei kiegyensúlyozott, békés, harmóniára törekvő emberek, akik ezt a békét és harmóniát a baráti kapcsolataikba is átültetik. Nyitottak, segítőkészek, könnyen teremtenek kapcsolatot. Szeretnek emberek között lenni, ezért önmaguktól is keresik a barátaik társaságát. Könnyen rávehetőek a közös programokra, őszinte érdeklődéssel fordulnak a másik fél irányába. Baráti kapcsolatai nem felszínesek, a bajban kölcsönösen számíthatnak egymásra.

Skorpió

A skorpiók ideális barátok, ugyanis megértőek és tudják a határokat. Tisztában vannak vele, hogy mikor van szüksége a másik embernek barátokra és mikor kell meghagyni a személyes szabadságát. A skorpiók lelkük mélyén remek „pszichológusok”, ugyanis bármikor, bárhol képesek tanácsokat osztogatni szeretteiknek, csak is segítő szándékkal. Ez a gondoskodó magatartás a visszájára is elsülhet, ha valaki soknak érzi, vagy terhesnek, ezért mindig figyelni kell, hogy hol a határ. A skorpiókat a barátaik nagyon szeretik, mert tudják, hogy valós érzelmekkel, őszintén érdeklődve fordulnak irányukba, valamint az örömben és a bajban is a skorpió lesz aki elsőként jelentkezni fog.

Nyilas

A nyilas jegy szülötte könnyen barátkozik, optimista személyiségével mosolyt csal mások arcára, energiával törti fel a környezetét. Éppen ezért az emberek szeretnek a társaságában tartózkodni, mindenkihez van egy-két kedves szava, könnyen kialakítja a közös hangot. A nyilas előítéletektől mentesen közelít mindenkihez, akiben talál valamit ami szívéhez közel áll. Leginkább a hasonlóan optimista emberekkel alakít ki szorosabb baráti kapcsolatokat, de ismerettségi körében a leg negatívabb ember is könnyedén megfér. Minden bizonnyal hozzá is van egy-két bíztatóan kedves szava. A nyilas nem szereti, ha a másik álarcot ölt, éppen ezért vállalva, hogy van olyan, akinek a harsány és örök optimista hozzáállása soknak tűnhet, így is önmagát meri adni bárhol és bármikor.

Bak

A bakok zárkózottabb típusok, akik nehezebben alakítanak ki baráti kapcsolatokat. Nehezebben nyílnak meg másoknak, félnek a csalódástól, legyen szó párkapcsolatról, vagy baráti kapcsolatról. Viszont, ha sikerül elnyernünk a bizalmát,és fokozatosan meggnyílik nekünk, akkor egy igaz, hűséges, kedves és segítőkész barátot ismerhetünk meg személyében. Aki mindig kiáll amellett, akit barátjául válaszott. A bakra jellemző, hogy kevesebb embert nevez barátjának, de velük egy életre tervez.

Vízöntő

A vízöntő hűséges barát, azonban ha nem érzi, hogy a másik úgy viszonyul irányába, ahogy ő a másik felé, nem tetszésének gyakran hangot ad. Kommunikatív személyiség, szeret tanácsokat osztogatni, segíteni másokon. Szereti a stabilitást párkapcsolatában és baráti kapcsolataiban is. Ha valakiben csalódik, nem tud újra megbízni, előfordulhat, hogy mivel sérelem érte, lezárja a dolgot, és nem keresi többet a másikat. A vízöntők nem tolerálják a kétszínűséget, a gonoszságot, az egymás háta mögötti kommunikációt. A vízöntő véleményét, akár pozitív, akár negatív mindig felvállalja a másik fél előtt. Aki elnyeri a bizalmát és a szimpátiáját, figyelmes, gondoskodó, törődő barátra talál személyében, de arra oda kell figyelnie, hogy ne sértse meg a vízöntőt, ugyanis nagyon érzékeny teremtés, aki ha egyszer haragra gerjed és csalódik a másikban, utána nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem fog megbocsájtani.

Halak

A halak hajlamos alárendelni magát a baráti kapcsolatainak. Hagyja,hogy elnyomják, hogy megmondják neki mikor és mit csináljon. És mindeközben észre sem veszi a dolgot. A halak jegy szülötte tele van szeretettel, pozitív tulajdonságokkal, melyek csak úgy áradnak belőle. Ennek ellenére sokan kihasználják kedvességét, és segítőkészségét. Fontos tudni, hogy hol a határ, és gondosabban megszűrni, hogy kik az igaz barátai, és kik azok, akik csak ideig-óráig vannak a környezetében, ameddig ebből érdekük származik. Azzal, akivel megtalálják a közös hangot, mély és igaz barátság alakul ki közöttük.

(Forrás: marmalade.hu l Kép: pixabay.com l Idézet: citatum.hu)