Jump to content

Szédít, bódít, felvidít, tudatot módosít

2016. 06. 18. 17:00

A kábítószerek ölnek, butítanak, életeket, családokat tesznek tönkre. A legtöbb országban illegális birtokolni, használni, vásárolni, pedig némelyiket már az ókorban is használtak gyógyítás céljából. Az egyik a marihuána volt.

Amely szer egykor a gyógyítást szolgálta, ma a kikapcsolódás egyik eszközének számít. Az indiai vadkendert már az ókori Indiában és Kínában is használták, és erre bizonyítékok is vannak. Akkoriban fő cél természetesen a fájdalomcsillapítás volt. A mai napig vannak olyan betegek, akiknek orvosi előírásra kell alkalmaznia a vadkendert. A sztyeppei nomádok és a keleti kultúrák sámánjai azért használták a kannabiszt, mert annak pszichoaktív hatásait élvezték. A megszárított növény füstjének beszippantásával kerültek olyan állapotba, amikor isteneikkel kapcsolatot tudtak létesíteni. Ahogy a hippivilág kezdett kiteljesedni az 1960-as években, úgy hódított a vadkender. Azóta úgy elterjedt, hogy a világon a legnépszerűbb illegális szerré vált. Azért is ilyen „sikeres”, mert a füves cigibe való első szippantás után szinte azonnal érezteti hatását és 2-3 órán keresztül ez így is marad. Süteménybe is szoktak vadkendert keverni, az lassabban fejti ki a hatását.

1964-ben azonosították a vadkender hatóanyagát, vagyis a THC-t, amely egy zsírban oldódó molekula. Azóta már megtaláltak az agyban azt a fehérjemolekulát, amelyhez a THC hozzákötődik és így befolyásolja az idegsejtek működését. Ezeket a fehérjék cannabionid receptor nevet kapták. A marihuána felületén THC kristályok telepednek meg, ez a pszichoaktív anyag, amely az eufóriás állapotot okozza. Amikor a THC az agyba kerül, akkor csökkenti az idegsejtek aktivitását is, de a normális jelátvitelt is gátolja. Nemcsak az emberekre hat így ez a növény, hanem az állatokra is. A vadkender fogyasztásával az állatok viselkedése is megváltozik, sokkal lustábbá válnak, lehűl a testük, kevésbé éreznek fájdalmat és a psziché állapotára is hatással van. Előfordul öröm, bánat és pánikroham is. Az ember esetében történő rendszeres kannabisz használat lelki függőséghez vezethet. A legtöbb fogyasztó azonban nem rendszeresen, csak alkalmanként használja az illegális szert, így nem válik kényszeres használóvá. A vadkendert használók körében jellegzetes tünetek a feltűnő jókedv, a szájszárazság, egyensúlyzavar, éhségérzet, vizuális észlelések felélénkülése. Ha a túladagolás esete áll fent, akkor pánik, zavartság, hányás, szorongás és hallucináció tapasztalható a fogyasztónál.

Habár ártalmatlannak tűnik az alkalmankénti füves cigaretta elszívása, ám tudni kell, hogy károsítja a tüdőt, torokfájást légcsőhurutot okozhat. Gyengülhetnek a tanulás készségek, a memória, növeli a mentális betegségek kialakulását.

(Forrás: aquarius.org.uk, hu.euronews.com/képek)