Jump to content

Amikor elkap az a fránya honvágy

2016. 03. 20. 19:00

Érezted már úgy, hogy akár csak néhány napnyi távollét után, de kimondhatatlanul hiányzott otthonod? Nem is kell világot látni azért az érzésért, amelyet honvágynak nevezünk.

Néhány nap is megválaszthatja az embert, és nem is feltétlenül szükséges külföldön tartózkodni ahhoz, hogy ez a lelkiállapot bekövetkezzen. Aki nincs benne ilyen helyzetben, az hajlamos azt gondolni, hogy fel van nagyítva az érzés és némi hiszti vegyül bele, ám a komoly honvágy akár a karriert is befolyásolhatja.

Az a megszokott fészek, ahol nyugodtan tudsz pihenni, annyira tud hiányozni, ha hosszabb időre elhagyod, hogy komoly lelki tüneteket élhetsz meg. Még akár társad, szüleid – kinek ki – zsörtölődése, vagy egyéb, amúgy idegesítő szokása is nagyon hiányzik. Az otthon, a szobád, a környék, a városod annyira élénken él benned, hogy nem is tudsz másra gondolni. Ez a jelenség bárkit elérhet, még a neves személyiségeket is. Gondoljunk csak abba bele, hogy mennyi sportoló igazol egészen más kultúrájú országba, ahol ugyanolyan erős honvágyat élhet meg, mint bárki más.

Ennek a lelki tusának napjainkban igencsak nagy jelentősége van, hiszen százezrek indultak útnak, hogy új hazát keressenek maguknak. Eddig is voltak ilyen irányú kutatások, de most még több lesz. A sok otthont, megélhetési lehetőséget, jobb élhetési feltételeket keresők nagy részénél a honvágy, ha minimális formában is, de jelentkezik.

Tegyünk csak ideiglenes látogatást más országban, csak éljünk ott néhány hetet, vagy hónapot, nemcsak az új ország, az új hely tartogathat kihívásokat, de az élet más területe is. Még akkor is, ha biztos(abb) nyelvtudással rendelkezik valaki, adódhat olyan helyzet, amely nehezíti az adott közösségbe való beilleszkedést. A minimális nyelvtudás természetesen fokozza az idegen érzést. Frusztrációt válthat ki, ha nem tudunk egy új közösségbe megfelelően beilleszkedni. Nem jó érzés, és egyre idegenebbeknek érezhetjük magunkat. A honvágy felerősödik, amely akár depresszió jellegű tüneteket produkálhat. Nem tudsz aludni, állandóan az otthoni környezetről álmodozol, szélsőségesebb esetekben akár pánikrohamhoz is vezethet.

Ha tartósabb időre hagyod el otthonodat, szeretteidet, vigyél magaddal olyan személyes tárgyakat, amelyek otthonodra fognak emlékeztetni. Egy párna, egy kedvenc figura, fotók, bármi lehet az, csak megnyugtasson. Ebből nem szabad túl sokat felpakolnod, mert az is lehet, hogy csak nehezebb lesz, ha bárhová nézel, otthonról kiragadott tárgyakat látsz.

Ma már a világ túlsó feléről is bárkivel tarthatjuk a kapcsolatot, méghozzá könnyedén. Ez sokat lazíthat a feszült hangulatodon.

Próbálj elfoglaltságot találni magadnak az új környezetedben is. Ha nincs mit tenned, nincs sok lehetőség, olvass, vagy írd ki magadból gondolataidat.

(Forrás: goaupair.com/kép)