Jump to content

A reggeli káoszból ki kell lábalni

2016. 02. 18. 19:00

Ismerős reggelek, mindig ugyanaz. Káosz. Ha az nincs is, de a sietség, a kapkodás garantált. Valamilyen új rendszert kell bevezetni azért, hogy a reggelek minél gördülékenyebben menjenek. Ha pedig nem csak magadra kell figyelned, akkor még nagyobb szükséged van valamilyen rendszerre.

Általánosságban elmondható, hogy szeretjük, ha jó véleménnyel vannak rólunk. A késés, az állandó kapkodás sok energiát kivesz az emberből, és ha még kihat munkánkra, teljesítményünkre is az, hogy nem vagyunk összeszedettek egy zilált reggel miatt, akkor ez a kép hamar rosszra vált. Vonatkozik ez gyermekeinkre is.

Már előző nap este el kell kezdeni a másnapra készülni. Éppen ezért át kell nézni a gyermek táskáját az órarendnek megfelelően. A rendezett táskának az elkészített házi feladat is fontos részét képezi, nem árt azt is leellenőrizni, és érdemes belekukkantani a tájékoztató füzetbe is. Emellett már a másnapi ruházatot is elkészíthetjük csemeténknek.

Ugyanez a teendő a saját sziluettünkkel is. Utoljára ugrunk bele a cipőnkbe a reggeli induláskor. Nagyon bosszantó, ha felhúzáskor vesszük észre mennyire koszos. Ebben a helyzetben vagy koszos cipővel indulsz útnak reggel, vagy szánsz még rá néhány percet, hogy megpucold, és vállalod a még nagyobb rohanást, esetleg a késést. Hogy ezt elkerüld, már úgyis előkészítetted a másnapi ruhádat, ezért azt is tudod, hogy melyik cipőt fogod felvenni. Nézd meg, hogy meg kell-e törölni. Ugyanígy a gyerekek cipőjére is időt kell szánni. Az övékére csak ugyan, hiszen ők aztán nem válogatják meg a pocsolyákat, főleg nem játék közben.

A reggelek sarkalatos kérdése a reggeli. Vannak olyan családok, ahol egyáltalán nem szokás otthon elfogyasztani a reggelit, hanem mindenki az iskolában, munkahelyen ejti meg ezt a beérkezés után. Vannak, akik reggeli nélkül el sem indulnak. Bárhogy is van, akkor is érdemes előre elkészíteni a szendvicset még este. Ha beteszed a hűtőbe, reggel csak egy kis mikrós melegítést igényel, és már falatozhat is a család. Amennyiben nem otthon fogyasztjátok el, akkor meg csak el kell tenni, és már mindenki mehet az útjára.

Sokakat a kávé indít el a napjukon, ezért is jó dolog, ha már a kávét felkészíti előző este, így reggel már csak egy gombnyomás. Amíg kiszellőzik a lakás, megágyazol, addigra a kávé is kifő.

Ám még mielőtt belekortyolnál a kávéba, iktass be néhány perces tornát. Főleg akkor érdemes ezt megtenni, ha amúgy autóval közlekedsz. Kelj fel a megszokottnál korábban és akár otthon is mozoghatsz, de kocogni is elmehetsz. A mozgás utáni váltózuhany igazán felpezsdíti az embert, frissességet, lendületet kölcsönöz.

(Forrás: rayedwards.com/kép)