Jump to content

Ezért nem válnak el a férfiak

2014. 05. 18. 10:47

Egyik szeretőt fogyasztják a másik után, vagy egyszerre többet is párhuzamosan. Férfiak, akik éjjel-nappal megcsalják a feleségüket, mégsem válnak el. Ha egyszer mégis elköltöznek, visszamennek. Miért?

Nyomába eredtünk a legfőbb okoknak, miért nem válnak el az amúgy csapodár férfiak. Lássuk az eredményt!

1. Mert nem új feleséget keresnek. Lássuk be, hogy a pár kellemes estére hajtó vadász-tevékenység és az ifjúkori romantikus feleség-keresés mind aktivitását, mind lelkiállapotát tekintve nem azonos motivációjú tevékenység. A "felnőtt" vadászatnak általában kizárólag maga a vadászat a célja. Pont. Nős férfinek nem igazán az fordul meg a fejében, hogy egy új életre szóló kapcsolatot keressen. Elég komplikált így is az életük, minek bonyolítanák ezt tovább bármi komollyal? Egy szó mint száz: nem feleséget keresnek. Minek is, hiszen az van már otthon. A legtöbb férj mellett senyvedő csak-barátnő, az csak-barátnő marad. Nem kell ezen csodálkozni, végtére is ebbe a szerepbe álltunk bele az elején, ez lett a felek által elfogadott modell. Ebből kitörni az idő múlásával egyre nehezebb, és csak csodával határos módon, igen ritkán szokott sikerülni. Ne áltassuk magunkat, arányaiban nem túl magas ez a sikerszám.

2. Egy kis hazugság belefér. Emlékszünk a sokat hallott aranyszabályra: tagadni, tagadni, tagadni. Ha a férfiak konkrétan és bizonyíthatóan lebuknak, akkor sem vallják be. Nem hogy majd maguktól állnak a feleség és gyerekek elé, hogy „van egy másik nőm, szeretnék egy másik életet“. Nem szeretne másik életet. Ő szereti azt ami van, csak vágyik még mellé egy kis érdekességre.

3. Kényelem. Érthető, hogy nem olyan könnyű hátrahagyni az otthoni szállodát teljes panzióval. Elhagyni a megszokott hálószobát és meleg ágyat, a vasárnapi családi ebédet, a fiúkkal focizást a kertben vagy a horpasztást a kedvenc kanapén. Egy költözés nem akármilyen macera, pláne nem, ha ez anyagilag is megterhelő. Mennyivel egyszerűbb, ha megmarad az otthoni kényelem, csak néha esténként hol egy szőkével hol egy barnával eltűnik a férfiember egy kis panzióba, néhány pohár pezsgő társaságában eltöltve a vidám kiruccanós órákat. Aztán rohan haza. Dehogy akar ő máshol ébredni.

4. Nem akarják a másikat megbántani. Lelkük is van, így fair, ha ezt is kimondjuk. Tényleg nem akarnak fájdalmat okozni. Maguk sem tudják, hogy hogyan lesz holnap, éppen ezért nem is terveznek. Annyi rutinjuk már van, hogy tudják: a szeretőhöz fűződő rózsaszín érzelem szintén múlandó, és az új kapcsolat sem tartana minden bizonnyal örökké. Minek felborítani hát a bejáratott régit?

5. A gyerekek miatt. Általában ez az egyik legnyomósabb érv. Bár egy idő után ez inkább kibúvónak hangzó érv - vagyis kifogás - mármint az, hogy a gyerekek miatt maradnak együtt az amúgy már nem szerelemmel vagy nem őszinte szeretettel szeretett feleséggel. Ezt meg lehet érteni, sőt ezzel vitatkozni is nehéz, ez az önmeggyőzés és külvilág felé magyarázkodás legvalidabb morális platformja. Ugyanakkor ne felejtsék el akárkik is magyarázták már ezzel a hazudozó mindennapi életükben maradást, hogy gyerekpszichológusok hada tudna olyan történeteket mesélni, amikor a gyerekek igenis végigszenvedik szüleik feszültséges vagy jegességig hűlt légkörét, azt, hogy otthon már nincs se harmónia, se melegség, sem egy érintés látványa. Ezek a gyerekek sajnos úgy fognak felnőni, hogy a házasság az már csak ilyen és kész. Erre kondícionálódnak. Lemásolják, mert ezt tartják normálisnak, és maguk is így élik le saját kis életüket.

6. Anyagiak. Hát igen, ez sem apróság. Valóban sokan nem tehetik meg, hogy holnaptól lakást béreljenek, vagy az egy darab autót hogyan osszák ketté. Ha pedig valaki tehetős, az azért gondolja meg százszor is, hogy mit hagy maga mögött vagy milyen közös vagyont -házat, cégeket- darabol szét. Egy válás mindenképp megterheli a családi kasszát és ha a 2-őt ha elosztjuk, nem mindig jön ki az 1+1.

7. Félnek a változástól. Különösen ahogy telnek az évek. Ez kicsit olyan mint a kényelem, de annál több. Feleségük jó esetben barátjuk is már, van történetük, múltjuk, gyerekeik. 40 felett mindenki fejében megfordul, hogy az életből inkább kifelé megyünk, nem pedig befelé. Félünk lelépni az ismert útról, na.

8. Szégyen. Mit szólnak a gyerekek? Vagy az anyósom, az apám, a szomszédok és a kollégák? Megfelelünk egy életen át, mer szembemenni a társadalommal nem mindenkinek megy. Nem születtünk lázadónak, azt csak bátrak szoktak. Azok vannak kevesebben akik nem félnek veszíteni, vagy felvállalni a kínosat. A nem-elválás pedig prímán megadja a sikeres magánélet illúzióját.

9. Féltékenység. Tényleg van ilyen is. Oké, hogy nem kell már a régi feleség, de más se vigye el! Ilyen egyszerű. Valójában veszteségként könyvelnék el, ha asszonyuk is valaki mást választana.

10. Ego. Önteltség. Ez talán kis magyarázatra szorul. Itt jussanak eszünkbe azok a férfiak, akik abban a hitben élnek, hogy feleségük nélkülük nem tudna létezni sem. „Nélkülem biztos tönkremegy az élete, nem tud majd talpra állni, mert én nyújtom a biztonságot“. Évekig tartják látszat-biztonságban párjukat, sokszor anyagilag is kompenzálnak feléjük egyre drágább utazásokkal, nagyvonalú ajándékokkal, mintegy megvásárolva és csökkentve saját bűntudatukat. Ez azonban egy nehezen behatárolható spirál (mi az ami már "kellően nagyvonalú"?) és inkább egy játszma. A végén mégsem érzi úgy az otthagyott feleség, hogy "legalább nagyvonalúak voltak velem". Általában zsákutca.

Valóban nehéz egy újfajta élet megkezdése, egy lelki és anyagi értelembeni re-bootolás, de igenis erőt ad a méltatlanságból felemelkedés lehetősége. És ne feledjük: valaminek a vége, az mindig valami újnak is az eleje egyben. 

 Lucy Fair

 

Fotó: www.martinpi.com