Jump to content

A csapat összeállt

2015. 09. 20. 16:00

Az iskolai élet nem mindig csak a tanulásról, a fegyelmezett viselkedésről szól. Szünetekben gyerekzsivajtól hangos az udvar és a folyosó. A nagyobb diákok csoportokba verődve beszélgetnek, mások készülnek a következő órára. Vannak olyan órák, amelyeken játékokkal lehet lekötni az osztály egészét. Szemezgettünk ezekből.

Főleg év elején, és az újonnan összeverbuvált osztályban fontos, hogy megismerjék egymást a gyerekek és az osztályfőnök, egyéb tanár. Akár az első napokban, osztályfőnöki óra keretén belül játszható az úgynevezett névtanulós memóriajáték. Semmilyen eszköz nem szükséges hozzá. Az osztály tagjai üljenek körbe a teremben, az osztályfőnök (vagy tanár) legyen a vezető és a tőle jobbra ülő mutatkozzon be elsőnek, majd az első tanulótól jobbra ülő megismétli az előző diák nevét és a sajátját is hozzámondja. És ez így megy tovább. Mindenki mondja az előtte lévő neveket és a sajátját, a kör folyamatosan bővül, mindig eggyel több keresztnév társul a saját névhez. A vezető, vagyis az osztályfőnök lesz a legutolsó, azaz a legtöbb nevet neki kell felsorolnia. Hasznos és játékos ismerkedési forma.

Szintén játék a nevekkel az, amikor mindenki elmondja a becenevét és annak magyarázatát is kifejti. Olykor aranyos és vicces kis történeteket ismerhetnek meg egymásról a gyermekek.

A gombolyagdobálós játékkal is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a gyerekek, és belegabalyodhatnak egymásba, mint cica a cérnába. A feladat a következő: a vezető egy gombolyagot tartva a kezeiben, abból egy kicsit letekerve a körben álló diák egyikének dobja a fonalat. A diák pont úgy tesz, mint tanára, tehát leteker egy keveset, majd valaki másnak a dobja a fonalgombócot. Egy diák csak egyszer kaphat gombolyagot. Látszik, hogy ki kapott már fonalat és ki nem. Ha mindenkinek jutott a fonálból, akkor jön a nehezebb rész, ugyanis fel kell tekerni a fonalat. Ez egy ügyességi és egyben csapatépítő játék, rengeteg nevetéssel.

A következő játék egy olyan, ahol büntetlenül az iskolában, sőt órán lehet telefonálni. Természetesen csak imitálni kell, ugyanis az első játékos felhívja az egyik társát. Olyan dolgokat említ, amiről a másik társa rájön, hogy róla van szó. Ha megtörtént a felismerés, akkor a hívott fél is felveszi a kagylót. Aztán ez a hívó fog másról beszélni, aki ha felismeri magát, felveszi a telefont és így tovább. Rendkívül jó kommunikációs játék.

Az óra levezetésképp a körben álló diákok a tanár vezetésével és kezeik összekulcsolásával hullámzásba kezdenek, mint a sporteseményeken a lelátókon összegyűlt sportrajongók.

(Kép forrása: behavioradvisor.com)